ideút...
Na eddig az út alatt "csak" a következő dolgok változtak:
A repülőnk nem Bolognában landolt, hanem Farliban, ahonnan az utolsó vonat amivel tartottuk volna az útitervet elment mialatt a kicheckolásra vártunk. Onnan hogy behozzuk a lemaradást egy olyat dobott ki a német nemzetközi vasúti kereső, hogy az ellentétes irányban levő (és az Adria mellett fekvő) Riminibe menjünk át, hogy ott átszálljunk egy olyan vonatra ami nem tudom hogy de a másik irányba repít minket valahogy, mivel netet alig volt esély szerványolni, ezért a részleteket nehezen raktuk össze főleg hogy nem sok mindenki volt segítőkész illetve tudott volna (vagy legalább hajlandó lett volna próbálkozni) angolul. Amint odaértünk Riminibe gyors mivel csak 10 perc volt átszállni megvettük a jegyet, ami után észrevettük a vonatunk 130 percet késik (ugrik minden kész, agyhalál, és hasonló apokaliptikus gondolatok) Nincs más hátra mint előre alapon neki akartunk indulni (2 valamennyire angolul beszélni tudó francia kalauz hatására) bologna-miláno iránynak hogy onnan majd talán feltaláljuk magunk, ám a kereső végig azt dobta hogy a nekünk kellő vonatra nem lesz helyünk. Riminiben bementem egy szállodába ahol az első fehér bőrű olasz akivel utunkon találkoztunk, és portás egy szállodában készségesen segített, nem csak 2x töltve meg a vizes palackom a beszélgetés alatt de még nyomtatott is nekem 2 féle lehetőséget a milánói útitervhez.... Úgyhogy irány milánó és először bologna, a vonaton egy olasz gyerek el activitizte nekem h 1 óra múlva leszünk bolognába, ami 1 óra múlva kiderült hogy fake volt, ugyanis sikerült 30 km-el hamarabb Imolában leszállni, itt azonban ránk mosolygott a szerencse, ugyanis itt 45 perc múlva egy Genovába tartó vonatra sikerült feljutnunk és így kiiktatva az indokolatlan kerülőt légvonalba eljutunk a csizma másik szárához, 10.06kor érünk be Genovába, talán négy egész órát tudunk aludni (majd szétfagyva közben és magunkra kapva pár ruhát hogy kompenzáljuk a klímát ami ránk támadt, olyan hanggal mint egy vasgyár és olyan hideget fújva mint egy hűtőházban)... és még ott az egész nap hogy eljussunk Ventimigliába, az olasz határhoz, onnan pedig át Nizzán át Franciába, majd Marseillesbe és végül Arlesbe... persze mivel eddig minden borult, és a milánói siettség előtt már Lyoni menekülő tervet szövögettünk simán ez is kútba dőlhet, de legalább most eljutottunk odáig hogy utolértük magunkat idővel... és azért ez nem semmi, főleg hogy véletlen ugrottunk le imolában a vonatról mert egy bologna nevű helyen mentünk át, ami nem bologna centralle ahova eredetileg készültünk, hanem valami más 30km-re attól amire nekünk lett volna szükségünk (és amivel még mindig bőven a megcsúszás legnagyobb hulláma alatt nyugvó hullámsírunkban kapálóztunk...) na eddig ennyi történt, vonatozni itt sem egyszerű....
Eddig valamikor még Olaszországban napfelkelte előtt pár órával íródott…...
Imola után megérkeztünk Genovában végre napsütés, végre látni a hegyeket (számomra Alpok, de mint késöbb kiderült igazából Apenninek) , hogy az utunk ne legyen egyszerű arról kapásból gondoskodott az új hír amit olvashattunk a menetjegy kiadó automatán, nevezetesen hogy a 10.55ös Ventimigliába induló csatlakozásunkra minden jegy elkelt (értelemszerűen mi ebbe a körbe nem tartoztunk bele, hisz eddig esélyünk sem volt egyetlen egy szót is válltani akár csak 1 vasúti dolgozóval is) leszámítva azt a készségesen segítő vasúti takarítót aki ugyan nem beszélt csak olaszul, de megvolt benne a segítési hajlandóság és a jószándék, úgyhogy ezáltal gond nélkül meg is értettük egymást. Tehát ott ragadtunk Genovában, de itt már nem volt annyira para, mint ottragadni Farliban majd Riminiben, ugyanis mégis ott volt a tudat, hogy az olasz-francia határtól „nem messze’” vagyunk (ami igazából nem volt éppenségel közel sem, de a megtett úthoz képest már nem volt tényleg tetemes hányad). 2 opció dobott a gép, az előttünk lévő út tekintetében túl sok varija nem volt, azt leszámítva, hogy az egyik opció ami drágább, bizonytalanabb és talán hamarabb érnénk oda 1 plusz átszállást takart volna Marseillesből, de mivel nem akartuk megkockáztatni hogy Franciaországban is az vár mint olaszban (angolul nem beszélő emberek, alapvető különbségként h olaszban vagy nem tudnak, vagy csak kicsit azok akik nem berszéltek, itt sokan nem akarnak úgy hozzánk szólni ami jelentősen megnehezíti az előbbre jutást….) úgyhogy megvettük az út hátra lévő részére Arles-be a jegyet, és elindultunk Genovát megnézni, mert ezáltal lett 3 szabad óránk… Ebbe lényegében egy igazi echte olasz filléres papirvékony minimál dizájnos de ennek ellenére igazi finom hamisítatlan olasz pizza bevitele történt meg, egy tiramisué, és pár olyan szintű óceánjáró megörökítése, aminek megláttakor földbe gyökerezett a lábunk, ugyanis a hatalmas pályaudvar szinte csak mint egy bódé volt a mögötte elnyúló több ezer személyes hajóhoz képest… Genovából végül háromnegyed 3kor indultunk el Ventimigliába, az utolsó határ menti olasz városba, az úton összehaverkodtam egy Lorenzo nevű arccal aki ugyan végig szabadkozott hogy ő igazából alig beszél angolul, de azért mégiscsak végigdumáltuk a 3 órás utat, lényegében gond nélkül (a legnagyobb fejtörést neki az okozta hogy rákérdeztem mit szállított Pest és Genova között, ugyanis kiderült járt már nálunk és hogy a kérdéses árucikk az építőanyag :P ) Az elérhetősége megvan, megbeszéltük megmutatom neki mi az hogy halászlé ha legközelebb arra van, ő meg hogy milyen a hamisítatlan gelato, ugyanis ő is azon emberek csoportjába tartozik aki ha elmegy egy másik országba csak és kizárólag helyi eredeti kaját eszik (így ő pl. tudta hogy „2 féle gulyás van” a leveses és a másik…és hogy a zserbóról áradozott nekem 10 percig J ) Ventimigliába érkezésünk után 20 perc átszállási időnk volt, ami lényegében rohanás, és sikertelen net keresgéléssel telt, lényegében az időhiány miatt, mert amire meglett már menni kellett… Onnan irány Nice (azaz Nizza) Franciaország, és ott az első élmény a nem vagyok hajlandó máshogy beszélni mint Francia mentalitás… ugyanis próbáltam megtudni honnan indul a vonatunk, mert nem az állomás volt kiírva ami a jegyünkön van, hanem a vonat végcélja, és hiába mondtam kézzel lábbal, az a majom francia csak mondta és mondta, én meg végül otthagytam… mégse fárasszon már amikor csak 5 percem van megtudni hol a vonat…. A következő vasúti alkalmazott számomra az olaszok mentalitását hordozta magán, ugyanis nem tudott csak kb. 2 szót, de mégis készségesen elmutogatta hogy melyik vagonba kell felszállnunk (mert a vonatunk egyik fele Luxemburgba a másik fele Strassbourgba megy, és nem mindegy hogy hova szálunk fel), az olasz vonat is már eléggé tetszetős volt, bár lepukkantnak számított, kb. mint egy hagyományos magyar IC, kissé koszos állapotban, de mivel emeletes volt fel is mentünk rögtön az emeletre, ahol csak a nyithatatlan ablak okozta meleg gyötört minket (jó kontrája a Genovába tartó vonatunk hibernáló kamrájának, ahol ha nem fáztam meg, akkor soha sehol nem fogok az tuti :P nem hiszem hogy 10 foknál több volt az a levegő amit fújt ránk a gép egy gázon 4 órán át). Az új vonatunk is emeletes, de az eddigi legfullosabb amin mentem, itt már tényleg 100%os élmény volt a tetőn utazni, klíma és minden szükséges felszerelés (természetesen azért sikerült rátalálnom az összeszart wc jelenségre itt is :P ) ezzel a géppel csak 1 gondvolt, hogy 40 percet mentünk csak vele…majd újabb 20 perc átszállási idő után, felültünk az Arlesen áthaladó vonatra, belsőre ez olyan mint az Avala egyterű kocsijai, csak épp fullos lábtartóval és dönthető ülésekkel, úgyhogy kb. másfél órát aludtam is, mivel minden megállóba úgy csapkodták az ajtókat meg ordibáltak az emberek mintha, jó pont járna érte, úgyhogy ilyenkor annyira azért nem ment a pihenés). Most tartunk ott hogy már csak 1 megálló van, Marseillesben állunk és várjuk hogy tovább indítsanak, onnan már csak 1 megálló a cél. Hogy megint kis kitérőt tegyek arra vonatkozóan hogy az utazásunknak minden eleme megváltozott, és folyamatosan változik is, a hajó telefonszámának hívása után csak értelmetlen a hívott szám fatal error jelzésű hangot kaptunk (dó-mí-szó) de közben megszereztük a helyes számot, úgyhogy elvileg „csak egyenesen kell menni” a hajóhoz, ami 7kor hagyja el Arles-t immár velünk a fedélzeten, ezt pedig egy wordpadon írtam meg, hogy mielőtt felszállunk a hajóra, csak egy feltöltést keljen vele csinálnom és pötyögni már nem, főleg hogy azért 6 órát aludni kellene a gálya előtt, mert ezek a hol 20 percek hol meg 2 órák mindenre jók voltak csak arra nem hogy kipihenjem magam, az utolsó mondhatni hosszú pihenésem a Szerdai 5 óra alvás volt, hála Gábornak aki 6 és 7 között folyamatosan ébresztgette magát telefonon, és ezáltal engem is :P Nem tudom hogy fogok tudni jelentkezni neten, mert a hajón nincs, de ha van rá megoldás úgyis megtalálom, ha nincs akkor marad a wordpad és a blogra kiposztolom mindig amikor sikerül netre szert tennem, addig meg itt lesznek a beszámolók a gépen…Csináltunk pár képet is, azokat is feltölteném de tudom hogy már nem 2 perc lenne, úgyhogy az egyenlőre jegelve van, majd ha már kiismerem a hajót akkor próbálkozok vele, addig meg elférnek a kisgépen….
Addig is Bonszoá, és Bondzsornó (lövésem nincs hogy írják J )
T
kaland a karma kicsi kincsem....
Norci macerálásának hála (és annak hogy volt egy igen kalandgyanúsnak ítélhető 2 napom, ezt muszáj lesz megörökíteni, már csak azért is hogy az útközbeni spontán ismerősök kedvességének is nyoma maradjon...
Tehát a terv a következő volt, átbringázunk a bükkön, elindulunk a pecótól, felgurulunk az avas tetejére, le a hidegsoron, ki az újgyőri főtérre, onnan Diósgyőr, ahonnan Alsóhámor, Felsőhámor, Lillafüred, Répáshuta, Felsőtárkány és Eger...
ez a szakasz, az elejét leszámítva ezen a linket jól is látszik, szintekkel is ahogy kell...
http://www.holkerekparozzak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=50:eger-miskolc-kerekparos-vartura&catid=28:heves-megye
eredetileg 6ot terveztünk indulásra, ebből lett végülis az hogy 8kor találkoztunk a Jezsuitánál az Avas "hegy" közepénél... viszonylag simán kiértünk Diósgyőrbe, elég fullos volt a meredek felfelé után lecsapatni a hidegsoron, ott egy picit muszáj volt átsuhanni a villamossín építésen, de a várnál már lecsapattuk a patakpartra és ott folytattuk tovább, majd a Hámorok előtt vissza a főútra, Lillafürednél pihentünk egy keveset a kisvasút mellett a parkban, aztán nekiindultunk, jöhetett a combos felfelé....
Féltem picit hogy az a kánikula, meg narancsriadó, meg az a sok meteorológiai paráztatás ami megy minden médiában esetleg rejt valami üzenetet, de szerencsére a sűrű erdő ezt bőven orvosolta, olyan kellemes idő volt azon a szakaszon, hogy az leírhatatlan, hűs erdei illat végig, fenyő és bükk.... sziklafalak az út mentén, kacskaringós kaptatók, néhol egy egy lejtő (szám szerint 2 ilyen szakasz volt, de az nagyon jól esett lelkileg a meredek felfelé után), aztán odaértünk Répáshutához, a völgyben ahol a falu van, nem gurultunk le, nem adtunk egy métert sem a nehezen megszerzett méterekből :) de szemben találtunk egy jó kis placcot, sütögető hely, mészégető helyek, és pazar kilátás a bükkre, Répáshutára, és leginkább a megtett utunkra, mert a sűrű erdőt egy vékony csík szegélyezte abból lehetett látni hogy ott a út ahol jöttünk...
Végre jöhetett az a rész amit a legjobban vártam, és amit a tavalyi biciklitúra óta nem bírtam ilyen mennyiségben átélni, a féktelen lefele... Hihetetlen jó út, nagyon nagy szerpentines, néhol hajtű kanyarok, és nagyon meredek, de pont jó irányba lejt (felőlünk nézve) Sajna nincs kilométer órám, de sztem 50-60 közt voltam, a szél csak úgy süvöltött a fülem mellett...
Leértünk a hegyről, Beértünk Felsőtárkányra, én személy szerint nagyon odavoltam a helyért, egyrészt találtunk egy iszonyat szép kis tavat, de nem ám ilyen strandos-pénzlehúzós-kocsmasoros tucatszar, hanem egy teljesen természetesnek meghagyott kis halastó, kacsákkal, halakkal, gyönyörű szép kék víztükörrel, mellette egy baszott nagy szín (régi bulis emlékeimből kiindulva egy elég taraj bulit el is tudtam képzelni ott, just like Stadler bár jurta régesrég) mögötte pedig az erdő... igazi kis csajozós hely (vagy haverokkal folyós, esetleg családdal pihizős, de mindenképp hangulatos és nyugis, és kurva szép :)
Itt ért utol minket a meteorológiai előrejelzés, ugyanis sík terep, brutál durva szembe szél, és ami a legkeményebb iszonyatosan tűző nap, sehol árnyék... de a falu kárpotolt, mindenhol szép rendezett kertek, virágok, bringaút is vezetett át a falu és eger között, elég pöpec kis élhető helynek tünt..
A következő ahol átsuhantunk Felnémet, olyasmi manapság mint itt Diósgyőr, hogy egybeépült Egerrel, ott már diadalittasan fényképezkedtünk az Eger táblánál... amúgy a várnál is csináltunk anno még itt Diósgyőrben, és Eger is tervbe volt, de amire odaértünk már elfelejtődött, később pedig már ránk is esteledett, nem lehetett pózolni a várat védve....
Egerben amúgy Egri Bikavér Fesztivál volt, annak apropóján indultunk el pont most, odaérve Egerben összecsörögtem Norciékkel (akik a Görögországi fáradalmaik pihenték éppen) és Karesz komámmal. Még ezek előtt azonban, na hogy itt vagyunk itt az ideje inni alapon, odamentem az első helyre hogy kérek egy rozé fröccsöt (persze ott sem jártam sikerrel, valahogy ez csak kiskunban megy, de túllépve azon hogy nincs rozé, vettem egy Thummerer 2007es Egri Bikavért, ami egyfelől a pincészetet ismerve is tudom hogy fullos bor, másrészt az illata és az íze is az, azonban ahogy beleszagoltam éreztem hogy szinte gőzöl... jó illat a helyén van minden, de ez a bor FORRÓ... nem meleg volt, hanem kibaszott forró... rátűzött a bodegára a nap, és konkréten a fekete borosüvegeknek több se kellett ennél, a végén kaptam ajándékba egy hideg ásványvizet (mer már odamentem hogy legalább egy fröccsöt összehozok belőle, úgy legalább hidegebb lesz, kár a borért, de így legalább nem a kukában kötött ki, ők meg odaadták azt a Mátrai Ásványvizet grátisznak menteni a menthetőt alapon...) Közben megjöttek Norciék is, egy üveg rozéval, úgyhogy kezdődhetett a rozéfröccsözés :) nagyon kellemes az az érsekkert ahol volt a rendezvény, elősször picit furcsáltam hogy mondja Karesz, hogy milyen sokan vannak, én meg inkább lézengő embereket láttam, de ez persze estére megváltozott, és már méterről méterre lehetett csak haladni az emberrengetegben... A bringánknak is olyan VIP helyet találtunk hogy olyan csak a mesében van, odamentem a biztonsági őrhöz, hogy hova tehetném a Kecskéket, ő meg a színpadon lévő korlátot javasolta, úgyhogy kokrétan aznap este a bringánk előtt léptek fel az énekesek, zenekarok és persze a dj-k :) színpadról azért nekiállni hidegvágóval bringalakatot fűrészelni sztem egy tolvaj se elég kemény :)
Közben íncsiklandozó illatok terjengenek a bazársoron, sajna a kóstolójegy ára és a kiadott kaja mennyisége nem állt megfelelő arányban, főleg azt tekintve hogy olyan éhes voltam az út után mint egy farkas, konkrétan a sok sok borocskára 2 hambi, 3 gombóc fagyi, 2 grillezett sajt (lengyel árusoktól, a borhoz nagyon fincsi volt) le is csúszott de kb. percek alatt... meg persze az út előtt összedobtam egy jó túrós csuszát, abban azért van egy jó emberes kezdőlendületnyi löket ha úgy hozza a szükség :) és persze volt pár szendvics is az úton, azért üres tankkal mégse vághatok neki ilyen projektnek na :)
A kaja után azonban kezdtem érezni h a reggeli illetve éjszakai 4 órás alvás kezd jelentkezni és hogy menten ott helyben (van egy békás tó a rendezvény mellett, én imándtam, mert 10 méterre felette tömeg és bazársor, ott meg fűben ücsörgő fiatalok, és van 1 millió béka :) meg egy tó egy híddal... na én itt már a fűben feküdve kémleltem az eget, elég jól ellazított...
Ricsi visszacsapatta Miskolcra a fél11es vonattal, mert jött hozzá egy Cseh lány reggel, és neki mutatja ma a fesztivált, úgyhogy ő már vissza is ért, én azonban nem akartam egyrészt ott vonatra szállni, másrészt meg elindulni, tetszett a rendezvény, már a délutáni gitáros-éneklős lány is tetszett, de azon a kis átriumon ahol letanyáztunk az esetek 99%-ban jó kis zenéket tologattak, és ahogy elindult a tánc a parkban csak fokozódott az egész...
Végül mivel Karesz is fáradt volt hazacsapattuk hozzájuk, kaptam kvártéjt a fejem fölé :) sőt még kosztot is reggel egy tejeskávé és két nosztalgia kifli formájában... utólag is thx
8 körül ismét nyeregben, a tervem annyi volt hogy elindulok aztán ha kidöglök majd kitalálom hogy megyek haza... eredetileg Füzesabonyt céloztam meg, de aztán a reggeli nagyravágyás diadalra vitte a kerüljünk a bükk déli oldalán projektet, és bele is vágtam... úgyhogy a túra eznapi szakasza egész pontosan a következő településeket takarta:
Eger-Ostoros-Novaj-Bogács-Mezőkövesd
Ostoros iszonyat flash volt, eleve végre azt láttam hogy a hegyen ott a sok szép szőlő, szerintem jól mutat még tájképként is és hát pincesor, azon felbátorodva hogy 1 idős bácsi épp hordót fest fékeztem egyet, és nekiszegeztem a kérdést, van e itt olyan pince ami nyitva van, és lehet kapni rozé fröccsöt... erre annyit mondott, hát ez éppen nyitva van, és hozta is a borát, és megvendégelt, de nem 1-2 pohárra
hanem konkrétan egy kellemes kis délutáni borozás lett belőle, megmutatta a fehér borát, és a kékoportó-cabernet sauvignonját... aztán meg a törköly pálinkát ami szintén abból a szőlőkből van, igazán kellemes volt, a végén már annyira baráti volt, hogy meghívott ebédelni, felvittek a bringámmal együtt Ostoros tetején a házukba, tényleg egy nagyon meredek utcán csapattuk fel, és székelykapus házban az udvaron ettünk egy húslevest, illetve egy Sóskát tojással... ami nálam azért nagy sző, mert 27 éve ez az ultimate űberelhetetlen ki nem állhatom kaja nálam (igaz óvoda óta nem próbálkoztam vele, de beleégett a szaga is az orromba, amikor a menzán megcsapta a szaga az orrom és tudtam hogy hiába vagyok éhes, még legalább 4-5 óra lesz amire hazajutok és eszek valamit, mert az nem menne le...) na hát ez lement, finom volt, nem azt mondom hogy holnaptól felveszem az étlapra, de azáltal hogy megettem egy tányér sóskát szerintem az eddig életem során bevitt mennyiséget meg tízszereztem :)
Az öregnek meg egyszer viszek hazai bort és/vagy pálinkát, nagyon jó arc volt, Magyar érzelmű emberről van szó, nagyon sokat mesélt Erdélyről, járnak ki rendszeresen, még 2 útikönyvet is kihozott megmutatni, jól esett az a spontán vendégszeretet aminek részese lehettem...
Ebéd után útrakeltem, itt már olyan szinten meleg volt, hogy elhatároztam, csobbanok egyet Bogácson, 1x jártam ott életemben, osztálykiránduláson azon a Jurtás helyen, 3 nap buli, és természetesen a nyaralón kívül semmit se láttunk... Egerről is annyi emlékem volt hogy 1 képnyi a szépasszonyvölgyen, meg Dobótér és Mekdonác, úgyhogy ezen javítani akartam mindenképp... így végre sikerült is....
Tehát Bogács, azt tudni kell hogy ezek a falvak egymás mögött vannak egy-egy szegélyezte völgyben, körbe menne az autóút, de a dombokon átvisz földút, a szőlők mentén, amúgy teljesen kellemes, járható és a domb tetején iszonyat flashül belátni egész Egert, úgyhogy ilyenen csapattam át, és úgy értem Ostorosra is, meg a többi faluba is, hol kövesúton, hol földúton, de viszonylag tempósan haladva, legalább láttam a Thummerer birtokot is, mégha konkrétan nem is tudom melyik az ő szőlője, de abban a dűlőben ő a nagyhal, az is lehet mind az övé volt... kicsit svájc feelingje is volt a szőlőknek, láttam párat rohadt magasan, láttam a meredekségét, a teraszos rendszerét, és hogy körbeveszi a sűrű erdő...
Ahogy így haladok, bámészkodok, iszogatok (az öreg még indulás előtt csinált nekem egy másfél literes fröccsöt, úgyhogy elég jól el voltam látva, nem szomjaztam az úton :) ) találtam egy tavat, itt már olyan szinten le voltam izzadva hogy szívem szerint bringával együtt belegurultam volna addig amíg a halakkal szemezek a fenéken (már ostorosnál is mondta az öreg hogy ad ő nekem egy pólót, hát milyen durva már az rajtam ami van :D tény hogy a sócsíkoktól úgy nézett ki mint valami batikolt ruha, kérdezte is hogy ez a mintája, vagy mi....)
Végül odamentem, levetkőztem fürdőmódra, és be a vízbe, egy horgásztó volt, a másik oldalán már a nevét is láttam.... Hór-völgyi Horgásztó néven fut :) olyan szinten fasza volt az a víz, hogy nagyon, főleg a hegyi túra után. Ahogy kijöttem éreztem hogy húderohadt meleg van, irány vissza a tóba, de most ruhástól, végülis kell a klíma az útra, ilyen melegben nem hiszem hogy túl sokáig tartana megszáradnia... és legalább az újdonsült nonfiguratív mintája is eltünt a pólómnak... úgyhogy úsztam egyet úgy is, had legyen hüsi egy picit az úton, és így pattantam nyeregbe és folytattam az utam, itt Szamolyát kellett volna megtalálnom, de nem sikerült, akármikor kérdeztem embereket mindig azzal szembesültem hogy 2 felé küldenek.... vagy a főútra, amit hanyagolni akartam, vagy a susnyásba, de aztán arany középútként ott voltak a földutak, teljesen vállalható megoldásként, Egerben is így jártam, 2en leküldtek a város végébe, ott amikor már ott jártam amiről meséltek megkérdeztem megint valakit, az meg visszaküldött, akkor vissza a városba, fel a hegyre és újra kérdezés...megint le akarnak küldeni... No way mondom, onnan jövök, visszaküldtek semmi esély, haladni akarok nem kacsázni a városba, mondják hogy itt egy út, de benőtte a gaz, ránéztem, tényleg cink, elindultam rajta bringa nélkül csak 20 métert hogy lássam mi várna rám, de az egy szeméttelep volt, sötét, legyek, büdös, egyszóval szar, nem ilyeneket akarok látni, úgyhogy azt ott is hagytam, de onnan föntről a hegyről a párhuzamos út pont az volt ami nekem kellett, átment földútba és átvitt a borvidéken, a pincéknél a szőlők mellett, dombról fel, dombról le, dombról fel és dombról le :)
Tehát Szamolya kimaradt, mert az egyik dombról közvetlen le lehetett Gurulni a Kövesd-Bogács útra, és így Bogácsnak tartva beértem a faluba, ott ettem egy nagyon csípős pizzát, amit meglepő módon úgy oldottak meg, hogy kalocsai erőspaprikát tettek rá, nem pepperoni vagy bácskai, hanem sima por, nem is láttam, de nagyon csípett... viszont legalább a sajttal nem spóroltak, és mint a reklámban folyt a tetején ahogy széthúztam a szeleteket :) ezután irány a fürdő (még egy arc volt kész dezinformálás szempontjából, egy kombájnos a bogácsi úton, mondtam neki hogy megyek fürdeni, ááá aszondja, már bezárták a strandot... hát mondom itt én az életbe vissza nem fordulok, idefelé meséltek nekem vagy 5en róla, tuti nincs zárva, és persze nem is volt mint végül kiderült), kemény 500 Huf belépő, és egy kurva nagy fejes, kb. így tudom összefoglani az elejét :) utána még úszkáltam jópárat, és belevetettem magam egy termálba, ahol simán aludtam is egy jóízűt, aztán elindultam, immár körvonalazódott a fejemben, Mezőkövesdig megyek, fáradt vagyok, kiszívott a víz (de jól esett) és a nap (abból már sok is volt, szénfekete vagyok már :) ) addig elég lesz haladni, és a Tiszairól visszabringázni az Avasra.... Beérve kövesdre megmosolyogtam az első megkérdezett párt hogy merre van az állomás, mert nagy elképett szemekkel mondták hogy húúú az milyen messze van... már nem akartam megemlíteni mennyi van mögöttem aznap, és előző nap, de a többi ember akikkel útközben szóbaelegyettem mind le volt sülve hogy Miskolcról jöttem, már a túra ezen szakaszában azon is meg voltak lepődve hogy Eger, de amikor mondtam h Miskolc a rajt is és végülis a cél ma már, akkor voltak a legjobban rápörögve... az öreg is irigykedett picit a kalandomra, mondta h fiatalon még ő is, meg menne most is ha úgy van..... szal volt még ott életigenlés, öreg motoros nem vén motoros, vagy hogy is mondják....
Na végre állomás, tényleg át kellett mennem az egész városon, de hát az a 10 perc már túl sok vizet nem zavart, a vonat indulásán nem akartam görcsölni, azért sem néztem utána tudom hogy megy óránként tuti, max 1 órát kell várnom ha épp elmenne az orrom előtt, de hát erre 1:60 az esély...tehát végtelenül kicsi, inkább a másik eredmény szokott jönni :) a mákfaktor :) így is lett, odaértem és 1 szál cigi illetve a vonatjegy megvásárlása után, meg is jött a vonat, felpakoltam és irány hazafelé.... és végre fürdőkád és kényelmes széles seggű fotel (a bringaüléshez képest :) )
Hát ez volt a spontán megmozdulás Egerben... az a szakasz gyönyörű, kocsival is érdemes arra átmenni, vezetni is nagyon jó lehet arra, ha onnan kéne járnom biztos arra tenném, főúton unalmas.... ott meg pazar gyönyörű és változatos....
Aztán nekiláttam újra, pokoli zsákmánnyal a zsebemben
átgondoltam, hogy lesz a folytatás
A koboldok dögkútja és a szentlélek koszorúja között
van itt egy szimpatikus nyúlcsapás.
Így hát elindulok rajta,
nem nézek se jobbra se balra,
csak hazafelé, egyenesen,
kaland a karma,
Kicsi kincsem
viharon túl, szélcsenden innen.
Na szóval szeretlek én Élet,
mert te olyan jó vagy hozzám.
Ha néha el is vettél,
késôbb mindent bepótoltál,
Lenn a sliccem
viharon túl, szélcsenden innen
http://www.youtube.com/watch?v=DCUbEd764Pw
Az út: ami kimaradt az kb. annyi mint novaj-kövsed táv...szal ez így lefedi nagyjából :)
http://maps.google.hu/maps?saddr=S%C3%A1lyi+Istv%C3%A1n+utca&daddr=Egri+orsz%C3%A1g%C3%BAt+to:F%C5%91+%C3%BAt+to:Kert%C3%A9sz+utca+to:Sz%C3%A9chenyi+utca+to:G%C3%A1lk%C3%BAt+%C3%BAt+to:Pet%C5%91fi+utca&hl=hu&ie=UTF8&ll=47.938427,20.685196&spn=0.374901,0.891953&sll=47.892636,20.592499&sspn=0.187617,0.445976&geocode=FY6b3QIdXgk9AQ%3BFePc3QIdZ6A6AQ%3BFYri2wIdoFk3AQ%3BFRLj2gIdTgs3AQ%3BFSBQ2gIdX9Q3AQ%3BFQI62gIdDoI4AQ%3BFTDt2gIdCEA5AQ&mra=mi&mrsp=6&sz=12&z=11
idézet, motiváció, vágyakozás
Nem igazán találom a helyem amióta hazajöttem, jó volt kint feltöltődni (elég abszurd, eddig a nyári munka után töltődtem fel, most meg az által), de már vágyok valamerre, szerencsére nemsoká irány Csehország mégha csak egy rövid időre is.... Jó lesz megint nyíltszívű emberekkel találkozni, nem mintha itthon nem lehetne, csak ez az örökös macerálás, hülyeségeken való görcsölés, színészkedés.... ez nem kéne....
Nézem megint az into the wildot, mostmár angolul...ne felejtsem el azt a szintet ha megint szükség lesz rá... már most egy csomó hasznos dolgot leszűrtem belőle, kedvenc idézetem idézőjének újabb magvas gondolatait.... Pedig nem kenyerem az idézet, nem szorultam még rá mások gondolataira annyira hogy kölcsönvegyem őket... viszont ezekben ott van az igazság, bemásolom, talán megint magamnak mint a hazatérésem napjait, késöbbre....ha elindulok, vagy ha elbizonytalanodok....
„Kimentem a vadonba, mert tudatosan akartam élni. Maradéktalanul ki akartam szívni az élet velejét. Elpuszítani mindazt, ami nem volt Élet, Hogy ne a halálom óráján döbbenjek rá, hogy nem éltem.”
Az emberi érintkezésben a tragédia nem akkor kezdődik, amikor a szavakat félreértik, hanem amikor a csöndet nem értik meg.
A jóság az egyetlen befektetés, amely mindig kifizetődik.
Most még "csak" Csehország, jövőre remélem Rainbow Tribe...de majd eldől...a Bükkben is rá lehet találni arra amibe máshol belebotlok élményszerűen.... csak ne szegje kedvem a fásultság....
http://www.youtube.com/watch?v=xOzgft37uGY
http://www.youtube.com/watch?v=xKBiPx9xrRM
“Nincs öregebb annál, mint akiben kihunyt a lelkesedés lángja.”
életérzés
Egy gombnyomás az élet egy gombnyomás ilyen egyszerű
Fuss menekülj bújj el mint egy féleszű
Tévhit hogy a vásáron te leszel a legszebb kelme
Egy eltévedt elme vallomása aminek nincs értelme nincs
Ez te vagy zavarodottan remények nélkül mint egy kiégett villanykörte
Csak mész a végtelenbe de ugyanabba a körbe
Érsz vissza ez őrület de hidd el néha jól jöhet
Mert az őrült hétköznapiak között a végén normális leszel
Fuss míg bírsz míg a tested engedi a terhet
Fuss míg bírsz míg savvá nem válik a véred
Addig fuss ameddig látsz amerre nem jártál soha még
Amerre nem mar érted ezer kéz amerre minden jó és minden szép
http://www.youtube.com/watch?v=DgNksbMuhOw&feature=related
Amúgy bejegyzést írtam, Csillának, Istinek, kitudja még ki téved ide és tette szóvá hogy csak picit volt idő olvasni, de még folytatná.... szóval hajrá, a képek meg tomasexperience.photoshop.com
béke
Hazaút, sponatanitás 3 napig, nem tudom hányszáz kilométer....de ez kaland volt a köbön
Nem akartam már írni, mert végül is hazajöttem, de ha másnak nem, magamnak szeretném eltárolni ezt a hétvégét, ha esetleg elfelejtenék belőle bármit is, mert olyan tömör volt, és fasza hogy erre emlékezni akarok ha majd fásult leszek és öreg...
Csütörtökön megettük a specialitásom, kaptam egy jódlizó bögrét (Ha már annyit piszkáltam vele Hp-t, hogy jodlizzon már nekem :D ) és egy könyvet amiben az összes a régióban termelt bor, és borász szerepel. Így legalább meg tudom mutogatni hogy neki, neki meg neki dolgoztam, őt és őt is ismerem, és hasonlók....igaz németül van, de majd egyszer talán már el fogom tudni olvasni :)
Péntekre elég szarul aludtam, forgolódtam, éreztem hogy menni kell, és még nem vágytam el, hiányoztak az itthoni lazulások, barátok, család, de jó volt kint, nem fásultam még bele a munkába... Viszont nyilván vártam is valamilyen szinten hogy jöjjek, a család elment nyaralni nem sokkal előttem Dél-Tirolba, viszont Jürg felajánlotta hogy kivisz az állomásra Bad Regazba, pontosan meg is érkezett, én reggel 7 óta ébren voltam, hogy össze tudjak pakolni, kirámolni a szobából, bereggelizni, kaját rakni stb. Igazából össze is raktam mindent patentul, egy dolgot basztam el, de az elég nagy öngól volt számomra.... Ugyanis ugye 10.42kor kezdek utazni, és elvileg hajnal 1re érek haza...és NEM RAKTAM BE VIZET, és ez sajnos Feldkirchbe érve (az első osztrák város arról az oldalról, ahol biciklivel is voltam, és ahonnan még 8 óra Bécs) esett le.... hogy nincs nálam euró....csak forint, meg frank.... jobb híján a büfékocsi felé vettem az irányt, kezdetben megnyugtatott a tény, hogy az árak nemcsak Euróban, de Frankban, Forintban, sőt még a Cseh fizetőeszközben is ki van írva (magyar törvények szerint ugye, ilyenkor mindegyiken lehet fizetni) próbáltam szót érteni a pultosnővel, hogy mingyár szomjan halok, 1 nap múlva fogok tudni vizet venni, és béna voltam, de itt van frank is, meg forint is, adjon már egy vizet, ott az ára, simán kifizetem (780 Forint 3 deci vízért....csak hogy szép és kerek legyen a történet...:P) a válasz: No Change, No Change....hát igen, nem azok a barátságos svájciak akikkel addig voltam, még ott nézegettem hogy hol fogunk 1 percnél többet állni, mert én leszállok, kizárt dolog hogy 12 órát üljek úgy hogy már most nagyon szomjas vagyok.... végülis amikor egy osztrák arc beszállt a kabinomba, megkérdeztem tőle hogy váltana e nekem, mert para van, és víz kell, erre a kezembe nyomott 4 eurót, és nem engedte hogy kifizessem....EASY MAN, EASY MAN mondta, halálnagy arc volt, egész addig dumáltunk amíg le nem szállt, az in to the wild, neki is a kedvenc filmje, a jeleneteket ugyanannyira ismeri mint én.... sziklamászó, szabad madár.... Innsbruckban volt végülis 6 percem, a srác hangot adott az aggodalmának hogy esetleg bebukom, és akkor mi lesz, de hát ha must have to, akkor must have to, és ez kőkeményen az volt, viszont szerencsére a vágány mellett volt egy automata, minden vágány mellett szerencsére, tehát emiatt nem kellett aggódnom, szendvics-csoki-üccsi autómata, itt már nem 2.5 euroért vettem a 3 deci vizet, hanem 1.2ért (sajna 2 eurom volt, mer közben a másik tag is hozzájárult a mentsük meg Tomas-t a szomjhaláltól akcióhoz :D ) viszont ugye 1 euróért még jó lett volna a 2 víz, így 1 maradt...de sebaj, ezt már ilyen Bear Grylls stílusban ittam meg, 1 korty, amikor szomjas vagyok, forgatom a számba, és lenyelem, végülis Bécsig ki is húztam vele (ha belegondolok hogy a szőlőben 4 litert ittam meg délig, és délután sztem még mindig ennyit, hát 9 decivel végigjönni......pffff durva volt). Ezután átszálltam a Bécs-Budapest vonatra (amúgy 6x kellett átszállnom amíg hazaértem, ebből 1 az én hibám volt, de erről majd késöbb) a lényeg, hogy 2 Francia gyerekkel összespanoltam a vonaton, Ervin (Er-1, ha angolul olvasom ezt el, akkor tudom hogy így kell kiejteni...Ervájn) Vincent.... mondtam nekik hogy na még úgyse voltak Mo-n, igaz ők 1 nap Budapest és utánna Belgrád tippet terveztek, de hogy legközelebb meg se álljanak Pesten, menjenek körbe, és jobban élvezni fogják....illetve hogy jöjjenek, iszunk egy pálinkát, sajna ilyen nehéz cuccom még nem volt, tehát ez logisztikát kívánt a részemről, a vonatot amivel mentünk szétszedik Pesten sokfelé, az egyik része megy tovább Belgrád felé, a másik Bukarestbe.... az egyik kedes kis sztujárdesz nő....szal kaller, de igazából talán több, mer a hálóskocsikat, meg a service cart, meg a vizet is ő intézi (tőle is vettem egyet nyilván, ez volt a 3. víz....kedves volt, és forintba fizethettem....3 deci víz...580 forint.....)
Tehát vissza a lányra, aki Belgrádig megy amúgy Bécsből, és megengette hogy betegyem a nagy koffert a hálókocsiba, ami ugyan kimegy a pályaudvarra, de ez lesz rajta a hazafelé tartó vonaton, tehát irány a kocsma a Franciákkal..... útközben ahogy egyre jobban benne lettünk az egészben és realizáltam, hogy mit nekem rohanás, úgyis 1re érek haza, úgyis már mindenki alszik itthon, és amúgy is, mikor voltam utoljára nagyvárosban, pláne pesten, mikor mentem el spontán bulizni, úgyhogy viszarohantam a táskért 50kor, volt 10 percem megtalálni a csajt, meg a bőröndöt, ami elég cinkes volt, de sikerült végülis :) (Volt egy gyenge kavarodás, mert elősször a másik hálókocsit tolták be, és nem volt rajta a nő, egy másik öreg, szigorú szláv nő volt rajta, és nem hitte el hogy ott lehet a táskám, a jegyet meg már letettem a kajáldába ahova beültünk az ivászat előtt (ez is dobott azon hogy ott maradjak, mert a Keleti körül, ahol 1 millió kocsma van, elmentünk kb. 8 zárva mellett, ahelyett hogy ahogy tervben volt, leszállunk, és az első jó helyen iszunk egy pálinkát meg egy sört) Úgyhogy előbb ettünk, aztán elmentem a cuccért, és aztán szereztem szállást havernél, ezúton is köszi :) és irány az éjszaka
Ami még nagy kaland volt a vonaton, a magyar kaller, beültünk az első osztályra, mert nem volt dohányzó, és kinyitott nekünk egy kabint, és ott dumáltunk, én voltam a tolmács mert ő nem beszél angolul, de addigra már úgy beszéltünk mind a 4en, hogy valamennyire homogénné vált az hogy nem is igazából vagyunk egynyelvüek....és gond nélkül ment a poénkodás, meg a lazulás....tehát a Flash :)
A lényeg, intéztem taxit, tudom hogy milyen hiénák Pesten, és nem akartam hogy az maradjon meg nekik hogy így meg úgy leszedték a magyarok, mondtam nekik hogy úgyse veszitek észre, mert nem tudjátok kiszámolni, kérdezték az árfolyamot mondtam hogy 260-270 körül... nagy kikerekedett szemmel nyugtázták, ezzel tényleg nem tudnak számolni, úgyhogy kaptak még egy kis gyors segítséget, 40 euro 10.000, 80 euro 20.000, erre kell csak figyelnetek.... A Taxishoz eleve úgy ültem be, hogy igen az első cím a 8.ker (ahova én vittem a cuccom) és aztán megyünk az elsőbe, hogy még véletlen se higgye azt hogy nem vágom, és nekem elindult toronyiránt ellentétesen, elég sokat mentünk, de 3000 volt az egész trip, nyugtáztam is hogy ezt nélkülem 10 alatt nem oldják meg az tuti.... Elmentünk a szállásukra, egy diákhotel lényegében, ott bent 2 angol, tegnap jöttek, holnap mennek, lepakoltak, elindultuk, a lényeg hogy legyünk spontánok nincs terv, nincs cél, csak az élmény.... a Gödör és az A38 volt az amit célba vettünk, de majd odajutunk ahogy jutunk, kérdezek egy helyit, bocs, de merre van a duna..... arra, a gödör, még tovább itt-itt meg itt....oké, 2 km, de azért az elég sok, gyalog mentek? simán..... 20 perc séta, éjszaka, a kivilágított pesten, a duna fölött, Magyarországon újra.... számomra egyértelmű volt, és a Franciáknak is tetszett az ötlet.... úgyhogy gyalog mentünk, na végre itt egy kocsma, 3 pálinkát Irsaiból, meg 3 sört kérek....azt erre hoznak egy 5000 forintos számlát, hát mondom anyád....ez Budapest, ezért utálok itt bulizni, de megtartom a szavam, és meghívtam őket, majd irány tovább (a hely amúgy nagyon bejött nekik, egy angol pub feeling, fasza képek, fa boxok fa padokkal, hosszú barna pult, csomó féle sör... Tovább indulunk, beérünk a központba, sétányok utcák, találunk egy clubbot, végeláthatatlan sor (a vonat után ahol Innsbruckban annyi ember szállt fel, hogy hirtelen a Budapest-Kelebia vonaton éreztem magam, mert mindenhol álltak emberek ahol csak volt egy talpalatnyi hely), nekem nem hiányzott a tömeg, meg a sor, és mint kiderült nekik se, kitárgyaltunk ez csak rongyrázás, ez a felkapott hely, bemegy mindenki előadja magát....de amúgy faszság az egész, és amúgy is, ugyan vágom a híres helyeket, de meg nem tudnám mondani mi volt a neve ennek a helynek, csak azt hogy még életembe nem hallottam róla, és 2 órát nem állok sorba az első Szabad napomon... Gyerünk a Gödörbe, ott köröztünk körülötte vagy 30-40 percig, mert ugye ok, tudtam hogy le kell menni, de hogy ennyire, tehát hogy egy aluljáróban van, azt azért nem tudtam :) Bemegyünk, egy volt csoporttársam, gyertek igyunk, Magyarország, na hogy tetszik, Svájc, de kemény vagy....haver nem bírta, hazamenekült... csak hogy a beszélgetés esszenciája meglegyen... Elvoltunk, bejött nekik hogy dejó, az ember odamegy és berakhat egy zenét, ááá Franciába ilyen...ilyen nincs, ez volt a második a cigis élmény után ami bejött nekik úgy hogy ezt így kategorikusan kijelentették... Élményekkel gazdagodva, gyerünk tovább...
Következő hely, kiírás, több mint 100 féle sör....na ez kell nekünk, egy vörös sört ittam, az ő ajánlásukra, nagyon finom volt, a nevét meg nem tudnám mondani, de megismerném ha látnám megint, de kb. egyelőre nem is lényeg, pálinka továbbra is (mindig másfajta gyümölcsöst kértem, és igazából az elején fizettem azt az 5öst, meg a belépőt a legutolsó helyre, de ezen kívük nem költöttem többet, tehát egy kis nagyvonal elég volt, hogy utánna ugyanezt érezhessem én is....Jó tett helyébe jót várj... ugye). Összebarátkoztam a pincérrel, Tápiószecsői gyerek, mutass bort, Villány, na franciák hogy tetszik, izlik, fasza mondtam én....mondtam nekik a fröccsöt, Erwin lazábban állt hozzá, Vincent picit ráfeszült, hogy borba nem öntünk mást, nem szabad (amivel igen, egyet is értek, nem boroskolát itattam volna velük, csak egy rozé fröccsöt, elmagyarázva hogy ez már Long Drink, nem borkostolás, és egy nyári, laza szomjoltó, a sörrel tegyék egy szintre, ne parázzanak rá jobban, végülis megtette hatását a szöveg, ami nem vetítés volt, hanem ez azért tényleg így van sztem :) és betoltuk, megvolt jó volt, gyerünk tovább....indulás előtt egy pálinka? Simán....és gyerünk tovább.... szereztünk bent egy infot hogy ilyenkor már (hajnal 3, ne menjünk az A38 felé, hanem vagy Coronita (Amit azért ismerek, és zombibulihoz most nem volt kedvem, vagy Piaf, amit nem így irnak, de na...így mondják :) )
Ugyhogy taxiba be, piafba le, 1000ért elvittek, jattal együtt.... teljesen korrekt...vivát telefonon rendelt taxi, egy nekem a stadler bárra emlékeztető fekete falak, sötét fények, vegyes társaság, felfokozott hangulat, az egyetlen negatív egy idióta nigériai-dél afrikai gyerek magyarázása volt ami felkúrt, de végülis engedve a francia nyomásra, leszartam a fenébe, hülye pöcs, nem fogja elrontani a bulim.... az élmény, amit a hely adott, és amit nem gondoltam volna hogy pont Budapesten, és pont ott fogom megkapni, a zongorista egyszer csak elkezdi játszani a Szomorú Vasárnapot, ami úgy feldobott, tekintve hogy erre dolgoztam kint sok napon át, ezt dudorászva, fütyörészve, énekelve, hogy nem kellett sok, és amikor megemlítettem neki hogy milyen jó volt, hallani, eljátszaná e, ahogy elkezdte, elkezdtem énekelni, és a pestiek elősször meglepődtek, majd csatlakoztak, és a hely összebandázva, átkarolva egymást, eléneketük a szomorú vasárnapot, és a buli itt véget ért (csak számunkra, állítólag délig tart, de a franciák már kidőltek eddigre, nem bírták már tovább a magyar forgatagot, de már idefelé kijelentették, hogy nagyon jó itt, nem is 1 napig fognak maradni, hanem egész hétvégén, leírtam nekik az Akasztói Halászcsárdát, és a Szent Korona Cukrászdát, hogy szerintem ha nagyon jót akarnak magukna, odamennek....jobbat nem esznek, Halálszlé, igen, azt kérj, nagyon finom.... nem tudom voltak e elég tökösek ezt lelogisztikázni maguknak, de ha megcsinálták akkor tuti mégfentebb vagyunk mint amit a vonatból kitekintve gondoltak elősször....)
Visszafelé hamarabb szálltam ki, jók legyetek, e-mail cím, szám megvan, beszélünk még remélem.... písz
Irány haver, na itt jött a csavar, ok, itt már 24 órája ébren voltam, DE itt kezdhettem volna el elősször végre magyarul beszélni, de a fáradság, és a pia megtette a hatását, és nem tudtam beszélni, pontosabban ragozni, with-mit több volt a mondataimban mint a ezzel, azzal, amazzal.... hát röhögtek rajtam elég gáznak éreztem, de végülis hazafelé ahogy aludtam eleget már ment újra az anyanyelvem :)
Viszont itt jön a csavar a 6. vonat, haver felhív, na hazaértél már.... nem bazmeg, azt se tudom hány óra....micsoda???? 1??? basszus nekem dél körül kellett volna otthon lennem, és már majdnem a szerb határnál jártam, gyors leugrottam, vonat rögtön vissza szembe, felszállok, kalauzcsaj rendes, nem teszi szóvá hogy nincs jegy, nem is lett volna esélyem menni, meg amúgy is csak Halasig megyek vissza, a vonat is csak addig tart, utána az Avalával, aminek persze már ekkor is másfél órája el kellett volna mennie, mentem haza...mert ugye késett, de pont jó volt, vettem egy jegyet, még meg is dicsért a kalauz, hogy micsoda rendes ember, elalszik, vissza kell menni, és nem rest venni egy jegyet (amúgy is asszem volt vagy 200 forint....szal nem tétel....) és irány haza, kb. mint a TomésJerry, kipeckelt szemhéllyakkal ülök nehogy elaludjak, és Pesten ébredjek fel, Vadkertnél már kiálltam az ajtóba, hogy állva úgyse alszok el... na végre otthon, hazamegyek, család, puszi puszi....
Antiék hívnak, na kész vagy? Mehetünk, micsoda, milyen félóra, sietünk, (Ugyanis megyünk Csongrádra, buli, Köröstorok napok, Sütögetés,Lazulás, az eddigiek ugyanis mind spontán történtek, ez volt tervbe, és én is ezt tekintettem a fő programnak, max picit fáradtabb leszek). Elindulunk, lazaság, folyás, Magyarország, barátok, anyanyelv....hazaértem.... ezt éreztem... "Lámpák fényében"
Odaérünk, ott röhögtek rajtam, hogy hát a mozgáskordinációm az már 0 volt, tekintve hogy már 1 napja ébren voltam, de buli van, nincs para, adjatok egy pálinkát (szegény ember kávéja, ami meg is tette hatását) ha fáradtam, ittam egy felest, és így végülis hajnal nemtommeddig kihúztam a bulit, veretős buli, táncolós buli, a kajálós, dumálós kerti party, összességében szenzációs volt, Angéla adott még egy nagy élményt, Bettike barátnője, a gyere, megmutatom neked a Köröst, és kimentünk, és nagyon jó volt, dumálni, elengedni magam, beszélni, beszéltetni...kommunikálni.... hiányzott már, ezt angolul már talán meg tudom tenni, de azzal akinek az angol nehéz, és nekem meg a német, na azzal ezt nem lehet, és már hiányzott, és az is megvolt ott, a Körösnél, amit most láttam életemben elősször...igaz hogy sötétben, és igaz hogy nagy sár volt, de ott voltam, és jó volt...:)
Reggel (tehát délután 2-3 körül) mint a gyűrött zsepi elindultunk haza, mindenki így aludni úgy aludni, én már fel voltam pörögve, ok, nem voltam a toppon, de azért a reggeli grillezett hús salival, meg az hogy végre aludtam, 48 óra ébrenlét után, az elég volt. Tehát irány haza, elbasztuk az utat, megszopatva magunk, Kecskemét felé, 45 perccel késöbb, de hazaértünk, sajna nem volt kedve a bandának már megállni a Kurultajon, de úgy voltam vele, ha nem leszek kint külföldön akkor ki nem hagyom, úgyhogy mivel azért az az 5-6 óra alvás kb. eddig volt elég, hazajöttem, ebéd, fürdés, alvás, 1 óra múlva keltsél fel, na végülis lett belőle 2.5, de a lényeg hogy kb. elég volt, kv, és a 2 testvéremmel elindultunk kurultajra.... odafelé kicsit fostam, hogy már pakol kb. mindenki azt látom hogy miről maradtam le, de hátha megéri, hátha jó lesz, és a puszta, na hát olyat már 1 hónapja nem láttam, meg sík terepet.... meg magyar emberek... de sztem nem is kell ezt magyaráznom, ha valaki tudja mi ez átérzni, ha nem akkor meg hiába mondom....de nézzétek meg, érdemes, én jövőre is megyek...meg 1 hét múlva Bösztörpusztára....
Na a buli, abból a szempontból igazam volt, hogy pakolás már volt, de ezek szerencsére csak a büféseket, standolókat érintették, láttam olyan íjjász inget, amit nézegetek már 1 éve, de mivel már tényleg az occsó pillanatban értem oda, ezért olyat majd jövőhéten veszek, viszont megvolt az első magyaros, sültes, igazi magyaros bazabálás.... egymás szaftjában sült húsok, paprika, hagyma, kenyér, egy irtozatosan nagy adagot vettem 3unknak, mindenből egy kicsi, jól megpúpozva, kenyérrel, almapaprikával, 1300 forint (a reggeli szalámim ára svájcban :P, aminek még az ízét se szerettem) Magyarország én így szeretlek....na ez a kaja, ez kellett, láttam egy akkora bográcsot, hogy én olyat még az életben nem.... kb. 2 méter magas, 1 méter sugarú, létrán kell rá felmászni, abba is főztek, lovasok, turáni népek, ázsiai lányok, ázsiai zene, magyar zene, népzene, táltos-sámán zene, üsdob, nagydob, pörgés, kicsit már VHK élményt adott az egész, sajnos picit a nézők be voltak feszülve szerintem, ezt mondjuk az odahelyezett padokkal rontották el szerintem ,mert ok volt itt a kisgyerektől az aggastyánig mindenféle ember, de ha a színpad elé padokat tesznek akkor az emberek le fognak ülni, és nem adják magukat át a zenének, nem táncolnak, nem folynak rá, csak úgy nyugdíjasan végignézik....de engem ez nem érdekelt, Ghymes koncert volt, tudtam hogy ők is fellépnek, nem tudtam hogy mikor, vagy hogy volt e már, csak reménykedtem hogy abból a sokmindenből ami lesz, ezt elcsípem, és teljesen az elejétől kezdve láttam a koncertet, ami több óra volt, és még ráadást is toltak, de szenzációs volt... Végigtáncoltam, alkohol nélkül, felszabadulva, ellazulva, mert ugye én voltam a sofőr, és ekkor már 3 nap alatt aludtam összesen 8 órát, de hát na, az ember szelleme az élményekből, meg az emberi kapcsolatokból táplálkozik, és én ezen a hétvégén Jóllaktam....
A Koncertet úgy zárták, és nagy élmény volt, hogy manapság az ember már nem meri kinyújtani a kezét, és megfogni egy másik emberét, mert idegen, de nem vagyunk idegenek, Magyarok vagyunk, nyújtsuk ki a kezünk, és én aki ekkorra már a szinpad előtt táncoltam, az első sorban, simán benne voltam, sosem tettem még hasonlót, de miért is ne.... itthon sem kell máshogy élni, itthon is gazdagodni akarok.... és ez az élmény kellett, egy ősmagyar lány keze jutott nekem (tehát honfoglalás korabeli ruhában volt, és ott volt még egy láthatóan mentálisan sérült gyerek, de boldog volt, és szabad, és nagyon láttam hogy örül egyrészt hogy ott táncolok és ugrálok, és nem csak bólogatok, meg nézek mint egy varjú a fatetején, és ő is átvette, és ott táncolt, és tapsolt, és örült, és ő volt a másik oldalon, és így, az emberek kéz a kézben, a csillagok alatt, a puszta közepén, így hallgattuk meg az utolsó magyar zenét, egy Felvidéki magyar együttestől.....HATALMAS VOLT, és vétek lett volna kihagyni....
Hazafelé sajna paráztam hogy benzin parám lesz, mert odafelé gyulladt ki, és tudtam hogy Kőrös-Vadkert között van az első, ami az otthon előtt van kb. 3-4 km-re lehet nem húzom ki, kis kavarodás is volt, Jakabszállás felé indultam el, ott meg már úgy voltam, hogy csak ne aludjak be, de akkor már Kecskeméten tudok tankolni (sajna bárkit kérdeztem meg, nem volt helybéli, így nem tudtam információt szerezni), de legalább nem kellett bemennem a városba, mert pár km-re a várostól az autópálya előtt volt egy, igen egy kávét, hidegtejjel nyugodtan, lehúzom, meg az 5ösön tankoltam....irány haza, végigbeszélgettük, énekeltem a quimby-t, néha pofozgattam az arcom, meg persze mivel nem voltam képben eléggé, hiába nem ittam alkohol egyáltalán aznap, ezért 70es-80as tempo....tudtam így az út kb. 1 óra, de nem para, érjünk haza gond nélkül, ez meg is lett, hazaértem, és végre irány az ágy.....
Na ez számomra egy 10 csillagos hétvége volt....remélem lesz még ilyenem...Köszönöm mindenkinek aki ott volt egy-egy részénél....
http://www.youtube.com/watch?v=-P9-BM-1u_M
http://www.youtube.com/watch?v=vS7_gaZ1w6M&a=GxdCwVVULXej0mk2FDmQ_gYtcoVS7J2F
http://www.youtube.com/watch?v=6fv9AxZAPGw&feature=related
Last post for now......Donnerstag Aug 5, 2010 Switzerland
Uccsó nap, szabad nap, viszont szakad az eső, most pakolom össze a dolgaim a gépem, meg tüntetem el a tevékenységem nyomait (fel kellett törnöm hogy fel tudjam rakni az xnview-et, hogy konvertálni tudjam a képeket, és ezáltal ne 6 óra legyen/album, csak 3....) Ki lesznek írva dvd-re, így legalább meglesz minden emlékbe szépen....
Estére megcsinálom nekik a specialtásom, Verena most ment el bevásárolni a hozzávalókat (vicc hogy az itteni egyetlen kisboltba, ami kb. egy otthoni normális áruháznak felel meg, nincs csak borjú meg marha hús...., de mondjuk logikus ahol ennyi marha van.... nekem meg kivételesen karaj kell, szóval elment érte Bad Regazba), ha lesz még fejlemény leírom mindenképp, meg az uccsó adag kép még nálam van, de azt már majd otthonról felrakom (csak nem kőrösről mert akkor 1 évig tölthetném....)
Remélem eláll az eső, és délután tudok menni valamerre még utoljára....de most ömlik....szakad, ha beöltöznék a sorozatgyilkos esőgúnyába is úgy érezném magam mint egy halász a Mexikói öbölnél....
A hét zenéje nekem ez volt: http://soundcloud.com/jutasi/goulasc-exotica-feat-maszkura-ha-napnak-latsz
illetve hangulathoz illő zene, lö antoan: http://www.youtube.com/user/antall29#p/f/4/NrONwoH9KVc
Megrendeltem a bringám, jövőhéten otthon folytatom a biciklis túrát....ez már megmarad... a többi meg majd kiderül....aug végén meg kimegyek csehországba.... a kalandszó elhalkul, de nem szünik meg..... folytatása következik
svájci nemzeti ünnep. aug 1 sonntag
Tegnap lecsapattam délelőtt az egész napos melóm, hátha megkapom a délután szabadnak, így is lett szerencsére :) Este barbeque volt, aztán meg pókereztem egy nagyot, ami jól is hozott, és berendeltem a bringát ami kb. azt tudja amit szeretnék, annyiért amennyit még hajlandó is vagyok áldozni rá...már csak egy U lakat kell, nehogy valami enyveskezű cigány véletlenül meg találja kívánni otthon....
Ma elmentem tekerni egy csöppen, Bad Regaz, Maienfeld, Flesch leginkább, meg az erdő egy picit, meg a szőlők, és a Rajna, nem vittem gépet, ami a végén már zavart, mert kurva jó helyeken jártam, golfpályák között, patakon át ahol kb. vagy 4-5 híd visz át egymás után, mindegyik patentul megcsinálva, kis bringás-stétálós, max 1 autó szélesség...virág mind2 oldalán... úgyhogy már kezdtem bánni hogy nem vittem gépet, és hazajöttem érte, még volt 2-2.5 órám hogy induljunk a hegyre, és nem akartam tétlenségben tölteni, úgyhogy gondoltam elkerekezek Churba, viszont sajna ahogy elindultam géppel a kezembe, a csomagtartó (4helyett már csak 2 csavarjából) kiesett még 1 csavar, és így már annyira szarul volt rajta, hogy szorította, fékezte a kereket folyamatos jelleggel, így végül hazajöttem, hogy majd megcsinálom, de csavar hijján nem tudtam, ott maradt a szín alatt, holnap Verena-éval fogom csapatni.... mivel ugye szombaton ledolgoztam a hétfőt.....
Kinéztem egy hegyet hogy arra kéne felmenni, de Hp kb. percekig röhögött hogy én arra akarok felmenni, eddig kb. 20 emberből 2 járt rajta, egy iskolai kiránduláson ahol felvitték őket ameddig csak lehetett, de még úgy is az maradt meg neki hogy überkemény, meg Hp aki mint mondta a katonaságnál pont ez volt a feladat, napi 20 kmeket mászott hegyen, meg ami ezzel jár...nem csoda hogy ilyen nagy a kitartása...szóval azt a hegyet valszeg majd legközelebb mászom meg :)
Sztem holnap Chur felé veszem az irányt, aztán majd kiderül....
Ma délután elindultunk felfelé a mögöttünk levő 1200 fölötti hegyre, innen a háztól gyalog, igazából tanulva a múltkori esetből jól bekajáltam, még mondogatták hogy eszünk fent, de a NAGY LÓFASZT....nem fogom még1x azt érezni hogy mingyár meghalok enni-inni kell most...úgyhogy csináltam egy übermega rántottát, 5 tojás, sonka, szalámi, hagyma, sajt, paradicsom, pepperoni, ahogy kell, aztán rá egy rozé fröccs, meg 2 szelet kenyér.... na így már meg se kottyant felmenni, nem voltam az utolsó utáni tartalékaimon....
fent a gyerekek ezerrel nyomták a tüzijátékot (itt ez sem illegális ofkorsz), és nem ilyen hivatalos falu-város által szervezett tüzijáték van, hanem ugye összeraktuk mi a nagy tüzet Hpvel, aztán mindenki hozott egy rakás petárdát, tüzijátékot, meg amit akarsz, és nyomták, órákon át, folyamatosan, aztán ahogy elkezdett sötétedni begyujtották a tüzet, és szép sorban a többi hegyen is, láttam vagy 30at tuti, a mögöttünk levő nagy hegyen is 4 volt, és még a másik oldalán is egy pár, amit nyilván nem láttam. de a lényeg hogy fasza ez hogy mindenhol pislákol a fény, látszik az összetartozás, a nagyhegyre, aminek a múltkor leírtam a nevét, csak mot nincs kedvem megkeresni az F-betűs...szal annak a csúcsán már nincsenek fenyők, se fák, úgyhogy az ottani fiatalok szépen hátizsákokkal hordják fel a fát, pár száz métert le és fel gyalogolva, hogy durvák legyenek ők is...hát nem semmi, ők így ünnepelnek.... persze minden városban tüzijáték, a rajna kanyarban végig, csináltam pár képet, fel is fogom tölteni, de sajna a teljes sötétség beálltával a gépem kb. használhatatlanná vált, Reszié jó volt, addig amíg le nem merült az aksija, úgyhogy van 108 képem, feltöltöm, remélem élvezetes lesz....
Amúgy kis családias hangulatú sütögetés, 14 év alatt meg a gyerekek folyamatosan nyomták mellé a petárdát meg a rakátékat, kis borozgatás sörözgetés....
Ja az egyik tökjó élmény majdnem kimaradt, megyek felfelé, kb. 8-900 méteren lehettem, amikor Carla odamegy egy vájúhoz, belemártja a sapiját kis hűtés gyanánt, mivel nem folyt a víz, és elég állott volt, én a palackomból valót ittam inkább, odaszól egy öreg, hogy ihatunk onnan vizet nyugodtan, ott a háznál van csap, na odamegyek, megtöltöm a palackom, közben meg belerak egy dobozos sört a táskámba...mondtam is neki majd fent megiszom a topppon :) szal ilyenek ezek a svájciak.... Veri respekt nekik, fent összebarátkoztam pár magamfajta sráccal, meg is beszéltük legközelebb ha jövök (meg persze ha tudok jönni....) akkor picit elmegyünk a "rosszba...."
Most értem haza, elkezdett szakadni az eső a végén, de addig gyors legyalogoltunk addig ahol le tudtak parkolni páran, és Annamariék hazahoztak.... holnap megyek in to the wild, és in to the Chur....aztán majd kiderül mi történt....
Guten Nacht Mittenand.....
freitag, 30 juli
http://www.youtube.com/watch?v=MsDEVvhTPZg&playnext=1&videos=mCXYqmNxRxE
Nah, az elmúlt napokban nem írtam, leginkább dolgoztam, takarítottam, boros üvegeket bontogattam dugóhúzóval és kézzel....életemben nem fogok sztem ennyit kibontani mint amennyit ma....nem tudom megmondani, majd leírom ha már tudom mennyi van egy raklapon, de legalább 1000 üveg port ki kellett ma nyitnom.... újra lesz "csinálva" porto-wine-nak.... szal dessertwine lesz belőle, sajna ezt a részt hp angolul nem tudta elmondani (bár lehet akkor se értem meg) én meg németül kevés voltam hozzá, majd Reszit megkérdem, de kb. annyi a lényeg, hogy egy része desztilálva lesz, tehát borpárlat, a másik pedig amibe majd az vegyül, gondolom beindítják a forrást újból, és lőn 15%os édes dessertwien.... szal kb. röviden így készül, és ehhez segédkeztem ma.... délután meg végre elált az 1 hete tartó eső (és még mindig nem dolgoztam esőben a szőlőben :D:D:D, valszeg már nem is fogok.....túléltem a lehetetlent....mer ez kb. 99%os volt hogy szarrá fogok ázni meló közben, de mégsem....de persze még ott a jövőhét, bármi megtörténhet.....)
Teljesen megszerettem amúgy ezt a családot, szívem szerint hívnám is őket hungaryba, mer idegesít az a beidegződés, hogy gulyást eszünk, meg csípős minden, és a magyar kultúra egyetlen szikrája ami eljut hozzájuk az az, hogy burgendland az isten, a fétis, és a követendő példa, és persze tudják hogy tele van magyarral, tehát nem sokáig kellett bizonygatnom hogy 1000évig magyar 90 éve osztrák területről beszélünk, tehát nyugodtan jöjjenek át a határon, nem fognak csalódni (legalábbis remélem hogy az útközben magyar földön nyerészkedőkkel nem fognak összefutni ha így alakul....) Csináltak amúgy fondüt a múltkor, egész jó kis kaja, amúgy is alapelvem, hogy olyan hogy sajt, meg hogy elég, nem szerepelhet egy mondatban, tehát sosem elég a sajtból, azzal kaját elbaszni nem lehet.....és az olvadt sajt meg na...amúgy is egy világszenzáció, szóval nekem nagyon izlett.... Már az echte német nagymamával, meg Nikolával is szót tudok érteni, sajna 4-5 szavas mondatoknál tartok jelenleg, ami azért kevert angol-német, de remélem úgy fog alakulni a jövőm hogy tovább tudok lépni ezen, ilyen környezetben tényleg max 1 év lenne hogy teljesen eladhatóvá tudjam magam tenni német nyelven.... persze élőszóban, és pár hülyeségen rögtön átlendülve, a nyelvvizsga követelmények messze le vannak szarva...és jó magasról is....kommunikálni akarok, nem még1 bizonyítványt a polcra porosodóba....
Lassan véget ér a kiruccanás, holnap dolgoznom kell rendesen egész nap, utánna elmegyünk Bad Regazba jegyet venni, de lehet nem is erről fogok hazamenni, hanem osztrákból ha úgy olcsóbb...nincs kedvem itthagyni egy rakást pénzt vonatjegyre, mer ahhoz hogy olcsó legyen hetekkel előre meg kéne venni, az meg nyilván esélytelen.... szóval majd holnap kiderül honnan megyek merre....
Viszont mivel holnap dolgozni fogok, hétfő szabadnap, vasárnap nemzeti ünnep, én már várom nagyon, az a tűz nagyon érdekel.... és mivel holnap ledolgozom a hétfőt, ezért hétfőre valami egyéni kalandot fogok beüzemelni.... lehet csak elindulok a vadonba, mer már hiányzik az erdő....
Ma pl. ahogy ki lettem küldve levágni a legmeredekebb szőlő tetejét, ahol se lánctalpas, se traktor nem megy el, és mivel nem volt egyértelmű hogy szőlőmunka lesz, ezért nem vittem vizet....szal a nyári dögmeleg és napsütés megtette hatását, és pár sorral késöbb már csak az lebegett a szemem előtt, hogy vizet, inni, most hideget, sokat.....
úgyhogy megeggyeztem magammal, hogy keresek vizet, le nem megyek a házba mer amúgy is vendégek vannak, jöttek borkostolásra, de helyette a hegy mellett, találtam egy patakot (annál finomabb víz úgysincs....:) és onnan ittam egy jót, majd pár sorral késöbb, és kissé fentebbről , mert addigra apadni kezdett a víz még1et.... de ezután már 5óra körül nem mentem fel még1x, mert az sok idő, helyette lementem a gardenbe és csináltam egy üvegbe a kerti csorgós kútból egy palack vizet... szeretem ezt a patak van mindenhol dolgot.... meg tudnám szokni... szóval a lényeg hogy ha jobb ötletem nem lesz addig, akkor hétfőn út a vadonba, rendesen, viszem a bögrém, esetleg egy kést, aztán lássuk meddig jutok.... a többit úgyis rációból kell megoldani, pipere, meg előre elkészített dolgok feleslegesek (persze nyilván azért elkőtte bereggelizek rendesen :) )
na ennyi mára, mennem kell vacsizni....
mittwoch 28 juli lánctalpas, minimál baleset, laza para a fűrésszel, tűzrakás, előkészületek a hétvégére....
Ma 7.30kor kezdtünk, összepakoltunk egy rakás cuccot, sövényvágó, lánctalpas stb, és traktorral elindultunk.... Én az utánfutón a lánctalpas mögött....amiből késöbb még gondjaim is lettek.... Hp mondta hogy álljak oda, de nem volt valami nyerő ötlet....
Elindultunk a 2. legdurvább (értsd. legmeredekebb) szőlőbe levágni a tetejét, mivel itt nagyon keskenyek a sorok a többihez képest, és teraszosan van megoldva, már amikor dolgoztam benne gondolkodtam hogy vajon hogy oldják meg a gépi részeket, aztán ahogy láttam a lánctalpast és hogy viszonylag keskeny gondoltam egyből hogy ez az.... és most ez volt, 2 raklap a lánctalpas gép rakodó részén, azon hp, egy agregátor, az agregátorba pedig bedugva a motoros fűrész.... én pedig irányítom a lánctalpast...a keskeny hegyi "úton", na hát nem volt egy egyszerű mutatvány, eleve úgy indult az egész hogy kimentünk az agregátorér Marcusék garázsához, ami kurva meredeken van, és ahogy mentünk felfelé a lánctalpas szépen rácsúszott a lábamra, engem félig lelökve a pótkocsiról, az egyik lábam beszorulva, a másik meg a földön, de hp fülén az mp3as-hangtompítós-rádiós füles + traktorzúgás, na és én így próbáltam meg eljuttatni az információt kiabálva hogy stop, halt, hilfe, achtung...aztán inkább feladtam mer láttam hol az út vége addig meg próbáltam nem beesni a traktor alá..... nem volt egy kellemes élmény, fáj is a lábam még mindig egy kicsit.....
Na aztán elkezdtünk dolgozni, megmutatta hogy irányítom a szerkezetet, amivel amúgy nem is lett volna baj, de azért a geológiai viszonyokból eredően picit bonyolultab irányítást kell bevetni, mint otthon hogy előre-hátra-jobbra-balra.... egyszer pl. faszán megborult az egész, repült hp, repült az agregátor, repült a fűrész (nem ittam kv-t reggel, de a reggeli lánctalpas akció, meg a fejem felett percenként elhaladó fűrész után, nem is éreztem magam álmosnak.....) Egyszer meg még a kábelt is sikerült elfűrészelnie, úgyhogy akkor hazament kábelért, én addig lekaccsoltam az utolsó sor hátulját ahova csak bemászni lehet, gép oda nem fér....
Na aztán 6 sor után már rutinosan kezeltem a szerkenytűt, utánna már nem volt vele semmi gond, szépen legyalultuk amit kellett, egy másik szőlőt már traktorral csinált hp, szépen felrakva az elejére a kaccsoló gépet..... én addig rendberaktam a garázst (értsd...felsöprögettem :) ) és aztán ebéd.....
Rahel sütött palacsintát, sajna kurvára nem laktam jól vele, meg tudtam volna még enni vagy 15öt hogy rendben legyek (megyek is mingyár csinálok valamit enni, mer ma még nagyon semmit se ettem igazából....), tegnap amúgy láttam a barátját Kornélt...és az egyetlen ismeretlen a sok falon levű kép közül amire gyanakodtam az ő...szal ő a faszija, de amúgy is nekem olyan 16 éves feelinget ad mind2, persze 20 évesek de na....
Viszont legalább a palacsintába volt annyi újítás hogy ettem sajtosat (egy noj csíz (túró-sajt közti átmenet) meg a szokásos előre reszelt sajt kombinálva....
Délután 2kor folytattuk az arbeitet, ami annyit jelentett ma, hogy jött értünk Vili, és Nikola meg én mentünk a dzsippel a hegyre ahol a Hanspeter által kivágott fákat szépen összeraktuk egy baszott nagy halomba a korlát széléhez (kb. másfél ember magas, és vagy 6-8 ember széles, kurva nagy farakás) amit majd aug 1én meggyújtunk, és így fog tenni az összes svájci, felmennek a falujuk, városuk feletti hegyre, és tüzijáték, himnusz és tűzgyújtás, viszek fényképezőt, ha nem lesz nagyon retek idő (elvileg napsütés lesz) akkor nagyon megán fog kinézni minden hegyen egy nagy tűz 1135 méter magasból lefényképezve.....
Így legalább ma jártam a szőlő feletti "kis hegyen" ami azért csak magasabb mint a kékesünk, én eddig svájci kékesnek hívtam...amúgy a neve: Regitzerspitz
a múltkori meg amin voltam Falknis és 2562 méter magas....
a katonai bázis nevét is megkérdeztem Vilitől, mer unom hogy járok valahol aztán nem tudom hogy hol, úgyhogy itt még annyit javítok a tegnapi poszton.... Crestawald-ban jártam tehát tegnap.....
http://www.youtube.com/watch?v=jEgX64n3T7g&videos=ajcvWi9xJjg&playnext=4
http://www.youtube.com/watch?v=617ANIA5Rqs&videos=uB0jYECRlEA
http://www.youtube.com/watch?v=1EsGwLFchRg&videos=G1r9w-bq_K8
Katonai bázis, ház körüli munkák, sütögetés, dienstag júli 27
Tegnap mivel már délelőtt befejeztem minden szőlős munkát, már a városban egy mini szőlőt is megnyírtam sőt a gardenben levőt is, a garden pázsitját raktam rendbe...azaz füvet nyírtam.... ezután viszont kimentünk megint sütögetni, a gyerekek meg persze ahogy szoktak lecsaptak rám hogy játszak velük, úgyhogy megint egy kis ugrabugrálással és ütős-labdázós akármivel zártam az estét....
Viszont mondták hogy amikorra Dávid végez, ami 7.-e addigra én is kész vagyok, az utánna levő munkák egyrészt nem olyanok hogy kellene még ember, másrészt mennek Zürichbe egy expora, és ott lesznek elég sokáig....lényegében ott fognak eladni nagyon sok bort, és persze terítik a nevet, meg a presztizst.... megint egy olyan rész ami nagyon nagyon jó ötlet, igazából ahhoz képest mennyi munka van idáig a szőlővel meg a borral gyakorlatilag már nem nagy nehézség, otthon mégsem így csinálják.....még....
Mivel ma Nikolával kellett dolgoznom, lepalackozni 2 raklapnyi fél literes üvegű kékburgundit (ezt a fél literes boros üveget amúgy kezdem megkedvelni, tökéletes egyszemélyre ha úgy van....nem az van hogy megiszod azt vége...hanem még épp kellemes mennyiség....sztem bőven lenne helye Magyarországon is....), úgyhogy ebből kifolyólag nem kellett korán kelnem, fél8ra volt megbeszélve, de úgy hogy majd ahogy kezdünk kezdünk, végülis kb. 40 lett belőle, a 2 raklapnyi (ami 16 rekesz x 6 emelet, és egy rekeszben 20 üveg bor van.....) elég hamar meglett..... utánna mondta Hp hogy fürödjek, öltözzek, megyünk a katonai bázisra.... :D úgyhogy több se kellett, hip-hop elkészültem (vagy tip-topp ahogy ők mondják....) és elindultunk.... az erről készült képeket kivételesen hamarabb töltöttem fel, mint ahogy ezt megírom hozzá, de ennek hála talán ott részletesebben le is van vezetve mi micsoda mint itt.... elég fasza helyeken mentünk el, és meglepetésemre 100-120as tempónál is kurvajó képeket csinált a gép, úgyhogy fényképeztem a tájat addig is, néha sajna egy bokor vagy fasor, esetleg egy ház hamarabb "előzött be" minket, mint ahogy a retesz a fényképezőben záródott...de összességében sztem jó képek lettek....
A katonai bázist amúgy 95ig használták, addig ha illetéktelen személy bement oda (egyáltalán be tudott menni) akkor kb. fejbe is lőtték a katonák rögtön, mostmár modernebb bázisokban működik a svájci hadsereg, ebből pedig műzeum lett (azt otthon meg még a laktanyát se tudtam megnézni belűről....na vajon mér örzik úgy az emberek elől....:P )
a 2. világháború idején a fasiszta olaszország és németország katonai fellépésére muszáj volt válaszolniuk, és a bevonult olasz csapatokat kiverniük az országból....volt bent egy lezuhant amerikai bombázó, ami eredetileg egy német repülőgépgyárat akart elpusztítani, de a német légierő ügyesebb volt, és Bad Regazban ért végül földet a lelőtt gép.... Amúgy még ez a falu is olasz kézre került átmenetileg arra az időre....
2 brutális 20 km hatósugarú ágyu volt a központi része a bunkernek...Szilvia és Lukrécia neveket viselik amúgy, ezeket kívülről, belűről megnéztem....sok teremben egy gomb megnyomása után elkezdtek vetíteni egy filmet, az aktuális dolgokról, itt pl. egy a rakétára szerelt kamera mutatta be a rakáta útját a bunkerből a hegyek felett, a célig....
amúgy a másik ami nagyon tetszett, és okos "turiszt"fogás, az az hogy adtak egy mp3 lejátszót (egy ipodot egész pontosan) elősször nyelvet lehetett választani (német,francia, olasz természesen, és angol....) és minden helységben egy tábla jelezte hogy hanyas track a magyarázó beszéd....úgyhogy aki esetleg egyedül megy végig rajta sincs elveszve, nem marad le semmilyen információról, én kb. 10et hallgattam meg a huszonpárból.... a többihez Hanspeter bőven elég információt osztott meg velem.....rámutattam egy szerintem már tök modernek számító gépfegyverre, amire csak legyintett hogy az tök régi, és mutatott egy gépfegyverrel egybeépített gránátvetőt, hogy neki ilyen van itthon (egyike a 7 fegyvernek ami itthon van.....) szal hát na itt így védik meg maguk az emberek.... amúgy az értéke 2 millió svácji frank.... de nem vette, hanem leszerelés után mindenki megtarthatja a felszerelését, ezután pedig 8 éven át, be kell vonulniuk egy 6 hetes szinten tartó képzésre.... és utánna csak ha szükség van akkor kell fegyvert ragadniuk.... szóval itt nem sokáig tudna garázdálkodni senki sem... nem csoda hogy sehol egy kerítés, a bringámat lerakhatom akár órákra is lakat nélkül, és nem viszi el senki sem, ha mégis mondjuk elindulna egy cigány család egy zsigulival lopni....hát sztem elég hamar fellógatnák őket....
visszaérve a bázisról megebédeltünk, Rahel csinált egy spanyol levest, ha jól értelmeztem akkor csicseriborsó, kolbász, hús a fő alkotórésze, és krumpli, kb. mint egy otthoni leves, a csicseriborsót leszámítva (de abból volt benne a legtöbb) amúgy, meg Verena arra hogy említettem neki hogy én még nem is ettem igazából home-made kenyeret, sütött pár napja egy csomót, és hát nem semmi, ezerszer finomabb mint a bolti kenyér, és hétvégén csinálta, szombaton ha jól emlékszem de még ma is tök finom friss.... barna-magvas kenyér amúgy, a leveshez is tök jól illett.... érdekes viszont itt nem levessel kezdünk sosem, hanem salátával.... és aztán jön az amit már én is kajának hívok...viszont most hogy levest ettünk utánna "csak" a torta jött.... szóval náluk a leves valami tartalmasabb ételnek számít....
Ebéd után én is elhelyeztem a svájci tisztaság nagykönyvtárába a könyvemet :) szóval felsöpörtem az udvart, meg kitakarítottam a borospincét, mivel duplaudvar volt ez kb. 3 óra söprögetést jelentett..... Hanspeter már nagyon készül az elsejére, a Svájci nemzeti ünnepre, megyünk fel a hegytetőre, hatalmas tűzgyújtás lesz, Nikola lesz a Piromester, tűzijáték, rakéták, a többit még nem tudom, de már ez sem hangzik rossznak.... most meg megyek megnézem van e valami vacsi :)
na hát kb. eddig ennyi, a képek talán beszédesebbek...majd még írok, addig meg agyalok hogy kéne 7. után, egyből haza, megnézni svájcból amit lehet, vagy kisebb kerülő úton hazamenni, és ha igen, akkor északi vagy déli irányba.....
im out....peace
Kis massive attack az olvasáshoz:
http://www.youtube.com/watch?v=_p_MvePxC4w&feature=player_embedded#
http://www.youtube.com/watch?v=_p_MvePxC4w&feature=player_embedded#
http://www.youtube.com/watch?v=2LgrGHWSy6k&videos=yq7G5l9ny8Q
montag juli 26
Nah, hát mivel tegnap nagyjából leírtam mindent, most csak pár gondolat :) Tök érdekes madarakat láttam tegnap is meg ma is, a nevüket továbbra sem tudom, az egyik egy olyan kacsa volt, aminek van a csőre fölött egy ilyen búb, a másik meg egy színes dagadt madár, vagy fácán, vagy valami hasonló, de felrepült a fára, meg onnan el..... a múltkor a kecskéken feküdtem....esett az eső, és van egy pad egy faház mellett a pad felett meg egy eresz, és beálltak a padra egymás mögé az eresz alá, pont nem esett rájuk az eső :D ők sem szeretik.....
http://www.youtube.com/watch?v=0NRzDF5dN9Q
amúgy arra készültem hogy ma szakadó esőbe fogok dolgozni, hát esett is éjjel, de 7-12ig nem...amíg dolgoztam, persze vizes volt a föld meg a levelek is, de legalább a nyakamba nem kaptam.... ebédre csinált Verena Röstit, úgyhogy mostmár ettem egy hviatalosan svájci kaját is (mondtam neki hogy olyasmi mint a rakott krumpli, ha meredek párhuzamot szeretnék vonni, erre megkaptam hogy az a spanyol tortilla....mondom az kizárt, úgyhogy kénytelen voltam képet mutatni, amire ő is mutatott, egy első tényleg picit hasonló dolgot, de az az articsóka ott a spanyol rakott krumplin nekem elég nagy képzavar volt.....)
Most esik az a szar, remélem eláll amire kezdenem kell..... még mindig nem akarok esőbe dolgozni......
http://www.youtube.com/watch?v=tCTjP2c8i-w
erre meg már annyi álatot láttam, hogy kb. összerakhatnék rá egy saját klippet.... elemér a denevér pl. itt van a flaschi templomban...még be is van kamerázva a padlás hogy nézd túrista, ilyen a denevér :D
és az ami a legtöbbet jár a fejemben...illetve ami kurva jól összeszedi a magyar bor valóságot:
http://www.youtube.com/watch?v=3m0SYa-r4_U
ui.új képek ki vannak rakva a photoshopos oldalra.....
magyar este, 3 ország biciklivel 6 óra alatt..... motoros konvoly résztvevője pár kilóméterre :)
Nah, tegnap megfőztem a kaját, a kezdeti nehézségek ellenére, wokban egész jól összejött, betoltuk kb. az egészet úgy ahogy volt, a nokedlivel kicsit megszenvedtünk, verena nem igazán akarta elhinni hogy 2 tojás mellé 65 dkg liszt kell, én meg mondtam hogy az 5 személy, mi meg 7en leszünk szal nem para ha a dupláját csináljuk, amiből elősször 4 tojás, és 30 dkg liszt lett....de aztán látva hogy valami nem stimmel raktunk még bele...utánna meg ahogy megfőttek, és látta hogy mennyi, csináltunk még 1adagot.... HP is jó fejt volt, hozott fel borokat, ittunk megint a rubrishból, nekem az a kedvencem, blauburgunder pinor noir cuvee...nagyon el vannak találva benne az ízek és az illatok.... amúgy láttam egy oklevelet a pincébe, hogy a rubrish 2003 volt a díjnyertes.... szóval mondhatni ő is adott egy kis prémium kategóriát az én prémium kategóriás magyar vacsorámhoz....
aztán toltunk egy kártyajátékot, ami érdekes volt benne hogy láttam a svájci kártyát, ami hát na, kiköpött magyarkártya, van benne tök, meg makk, meg szív nincs, helyette valami más van, meg még 1 lap, de a leosztás is ugyanaz, 6-7-8-9-10, alsó, felső, király, ász... kicsit mások a figurák, de érdekes lett volna kicsapni mellé egy magyarkártyát (note: magyar kártya beszerzése).Nagyon elvitték magukat a játékban, szóval na imádnak nyerni, és nagy beleéléssel játszanak, de nekem kicsit sok volt, lévén hogy egy lepakolós makaó-kakaó-hollandkocsma szintű butaság volt amit játszottunk..... de legalább fejlődik a németem közbe, rahel már németül magyarázta nekem a szabályokat amiket mondhatni hibátlanul értettem is.... néha-néha segített picit Reszi, de annyi...
Ma Reszi keltett fel 10kor.... végre tudtam egy igazit aludni....hiányzott már, Vacilált hogy menjen e a családjával country festiválra (mondjuk amennyire feszített az öreg abban a cowboy kalapban a múltkor, nem csodálom hogy rá voltak pörögve) vagy jöjjön velem, viszont nem volt kedve lichtensteinhez, heidi házához szívesebben ment volna, de mivel meinfeldet mondhatni már kívülről tudom, és csak heidi háza maradt ki nem igazán vagyok ráindulva.... inkább a svájci rakétákat nézném meg közelebről, vagy a repülőket, mint egy pajtát a hegyen....
Végül is elment a country fesztiválra ( a döntő érv, a vesznek lent valami fasza kaját, ha meg nem megy akkor marad neki a hideg étel.... szal mondom én hogy éheztetik szegényt.....) én meg elkezdtem agyalni mi legyen, mivel úgy volt hogy lehet megjön 3ig, ezért addig vártam és nézegettem a google earthöt, meg az utikönyvet, aztán úgy voltam hogy nehogy már svájcban a svájci utikönyvet olvassam, mer azt akár otthon is tehetném.... és elindultam lichtenstein felé, ahogy kiértem a faluból, ott bámulnak a bocik, kurva nagy arcok, tartanék egyet otthon :D úgy tudnak nézni, mint valami érdeklődő bámészkodó alak, aki készül beszállni a beszélgetésbe.... de ahogy a második képet csináltam volna, card full....anyád, gondolkodtam mi legyen..... ha mindent törlök elszálnak az esti képek, ha egyesével törlök az kb. 20 perc, és lemerül az aksi úgyhogy szépen hazagurultam.... oda kb. 6 perc alatt értem.
, haza kb. 30 másodperc volt,mivel magasra kellett menni, tehát hazagurultam simán.... mivel így le tudtam másolni azt a pár új képet, a többit meg egy gombnyomással törölni, és addig is töltöttem még rá egy kicsit.... aztán újra elindultam újra elmentem a bocik mellett, és elkezdődött az emelkedő..... 25 perc hegymenet..... mostmár azért rutinosabban vettem, felértem simán.... aztán elindult a gurulás, ami nagy poén volt, mert elment mellettem egy opel, aztán meg egy porsche 911, és végül egy rakás motoros....(kb. 6) én középtájon helyezkedtem el a motorosokhoz képest, és mivel ők sem tudtak gyorsabban menni mert elég kanyargós-lejtős az út, és figyelni kell a szembejövőkre, kb. 2-3 kmig tartottam velük a tempót :D (mint a viccben a trabantos a vontatókötéllel a bmw mögött :) ) Csináltam új képeket, most rámentem megint pár kocsira, nem igazán hatnak meg a tucat-népautók, de pl. azok a fullosan felújított veterán verdák amiket itt néha néha látok, azok eszméletlenek.... persze nagy mák kell hogy le is tudjam őket fotózni, de pl. fotoztam egy olyan ekte, 2vh előtti kocsit, szép kerek lámpa, közötte hosszúkás motorháztető, redőnyös tető, nagy kerekek, oldalt a pótkerék stb.... szal atom.... ma is láttam egy z4est, csak most cabrioba és bordóba, de egy lamborghini diablo is keresztezte az utam lichtensteinbe, ahogy egy kb 70es évekbeli, de tipp-topp, mintha most gurult volna le a futószalagról - ford mustang is. Úgy voltam vele hogy kimegyek az ajándékboltba amit a múltkor csak nézegettem, mert nem vettem meg a csokikat, a meleg miatt, most meg be volt borulva, úgyhogy nem fenyegette őket az olvadás veszélye....be is mentem a boltba, megvettem a múltkor otthagyott, de a fantáziámat azóta buzeráló "túlélő bögrét" (a mai nap be is bizonyította hogy kibaszottul jó választás volt.....) és egy kis tégelyt amiből bármikor elő lehet varázsolni egy feles poharat....éltem már át olyan helyzeteket amikor nagyon nagy élménybuff lett volna egy ilyen lehetőség a zsebemben, úgyhogy sztem az is fog még boldog perceket, meg élményeket okozni nekem.....
vettem 3 tábla fullos svájci csokit, egy caramellest, egy pralinét, meg egy 74%os feketét..... ezeket mind felcsapva a bringa csomagtartójára útnak indultam.... lássuk el tudom e érni az osztrák határt..... elég kellemes amúgy odafelé tekerni. Lankás út, hol emelkedik, hol süllyed, de pont annyira váltakozik, hogy még kényelmes is az a tempováltás (picit aggódtam hogy ha túl kényelmes odafelé akkor visszafelé lesz szar.....) na aztán átértem a határon, végre nem csak elméletben, átutazóként, hanem normálisan is megnéztem a sógorokat, osztrákiát.... Feldkirch volt tervbe véve, úgyláttam az az első osztrák város a határ másik oldalán, elég nagy hely amúgy, nagyobb mint itt bármelyik ahol eddig voltam (nyilván zürichet leszámítva....) csináltam sok fasza képet...bár most hogy csak egyedül voltam azért kevesebbet mint eddig.... láttam osztrák-magyar monarchia alatt épült házakat, Ferenc József nevét viselő bíróságot, amit 1905ben építettek, és hasonlókat...majd a képek mellé kommentelem mi micsoda.... Aztán picit tartva attól nehogy hazáig tolni keljen a bringát esetleg a meredekség miatt és hogy elkerüljem hogy koromsötétbe érjek haza, elindultam vissza. Reménykedtem benne hogy visszafelé sem lesz gáz a határon, de nem volt kedvem beálni a kocsik mögé, inkább bementem a vámolós részre, csinálni pár jó képet, mert ott volt a jó a kilátás, aztán 2 lezárt sorompó között pont volt egy jó másfél vállszélességnyi hely, úgyhogy szépen átlibbentem, elkezdtem tekerni azt ennyit a határról, én ugyan nem fogok ilyenen görcsölni.... egyszerűbb mint elmagyarázni hogy magyar vakációzó vagyok svájcból, de elkértem a bringát hogy átjöjjek lichtenstein után osztrákiába....
Odafelé elég kényelmes volt az út, feltoltam a meredek részen a bringát, a lájtosabb emelkedőkön tekertem, aztán elértem a country fesztivált, ami amellett a gyagyi military museum mellett van és tudtam onnan már jön a lejtő, akkor volt a motoros turné is, hogy a baseball sapkát ne fújja le a fejemről a szál, ezért mint Stallone amikor kemény, és szkanderezik megfordítottam, be is vált, kisebb légellenállás, és nyugodtan tudtam 60al száguldani anélkül hogy meg kellett volna állni összeszedni a satyit..... Hazafelé direkt másik úton mentem, hogy lássam azokakt a részeit is lichtensteinnek amit a múltkor nem.... Sajna itt adta meg magát a fényképező aksija, pedig láttam jópár dolgot amit le akartam fényképezni.... az egyik egy égig meredező kiszáradt fa volt, ami mellett eltekertem a háttérben búzamező, lovak, kukoricás, méghárébb a hegyek, és megy le mögöttük a nap (kb. ekkor lehetett olyan 7 óra körül....de ez csak saccperkábé, mer nem vittem semmit amin lett volna óra, a fényképező is már megmakkant addigra.... a másik meg egy bika, végre láttam egy bikát is, nem csak bocikat meg borjakat.... most viszont kisborjú is volt mellette, halál zabálni való volt :D és nem csak szombati módon, hanem amúgy is, a bika meg kurva komoly volt, nagy púp a "válla" felett, de vagy 40-50 cm tuti volt, nagy tülök, meg minden..... lichtenstein központjába lényegébe gond nélkül visszatekertem, hol vissza kellett kapcsolni 2esbe, és tekerni egy picit izomból, hol elég volt felfeküdni a bringára és suhanni a lejtőn.... mivel a másik úton jöttem amerre nem voltam csak kb. vágtam hogy hogy mehet, ezért próbáltam a folyót (a Rajnát) megtalálni hogy majd mellette hazamegyek.... még Osztrákba láttam egy nagyobb folyót, ami kb. az lehetett, de nem voltam benne biztos, és nagyon mélyen volt, esélyem se lett volna követni.... a határ túl oldalán meg már hiába kerestem, 2 arcot kérdeztem meg tudják e, de nem helyiek voltak, hanem Románok.... és nem vágták hol megy a folyó, úgyhogy kerestem tovább, de nem volt meg, utánna meg már elindultam a sűrűjébe, és megint lichtenstein központjába lyukadtam ki..... onnan meg úgy voltam vele, inkább megnézem milyen az az út visszafelé....amin olyan jó lesuhanni....
a végeredmény várható volt..... durva....izzó magma volt a vádlim helyén kb. 1 órán keresztül, de lehet csak fél volt és én éltem meg 1nek.... mint egy durva taposógép, hol felszálltam néha tekerni, hogy kimelegedjek, hol már elegem volt hogy 6 forgatás a pedálon 1 méter haladás, és inkább az 1 lépés/1méter elvvel haladva gyalogoltam :) Mivel svájcban mindehol nagyjából trafipaxok vannak, ezért nem jellemző a gyorshajtás, ez a szakasz viszont tekintve hogy egy lichtensteini falut köt össze egy svájci faluval, eléggé ki van használva a trafipaxmentessége által.... pl. amikor épp kihasználván egy kis lejtőt, felpattanok a kecskére, és hallom hogy jön valami durván nagy motorral rendelkező gép, de hogy 2 vagy 4 keréken az a hangból még nem kivehető....aztán jön, leveszi a lábát a gázról, és az alapjárat is olyan hangos, hogy á mondom...motor...gyorsasági.... azt erre elmegy mellettem egy ferrari...hát mondom anyád, én meg itt tekerem a kecskét mint egy varrógép kb.... (amúgy a kocsikra visszatérve, itt a porsche olyan népautó mint otthon a merdzsó...) nyilván merciket meg bmwéket nem állok neki fényképezni...a z4 volt az egyedüli kivétel.... viszont a veteránok, volvoból is, corvette, mustang, diablo, a ferrari, és egy rakás motor azért már átlendít ezen, és simán fényképezem őket, ha van rá 10 másodpercem amíg láthatóak, és be tudom élesíteni a gépet.....
Viszont a túlélőbögre amit vettem egész úton használva volt,mivel nem vittem vizet magammal, és még kaskantyúig is megiszok bőven egy litert azért az úgy meredek volt, de tuttam hogy sok szökőkút, nyilvános wc (ami kb. étterem tisztaságú mindehol) patak, vízesés keresztezi majd az utam, úgyhogy egy ilyen bögrével lényegesen könnyebb vizet szerezni (itt is van az utcánk előtti kereszteződésben egy kút de olyan hogy vagy aláraksz valamit, vagy bemászol a vízbe kb. derékig és úgy iszol....na én mostmár kemény leszek és iszok a menő bögrémből :) ) fel is csaptam az övemre, és úgy mentem végig.... épp egy emelkedős szakaszon voltam túl lichtensteinbe, amikor arra gondltam de jó lenne egy kút, és hoppá egy icipici, kb. madáritató szerű, de pici tiszta vízsugár jön egy csapból....pont király a bögrémhez :)
itt viszont ezen a szakaszon, a durva emelkedőn erre nem számíthattam, láttam viszont egy csomó ásványvizes üveget, vízzel egy drótra fellogatva, nem tudtam mi az egy pillanatig agyaltam rajta lehet iható, de inkább hagytam ahol van....gondoltam innen már nem vészes, mingyár otthon leszek....
végülis elértem st.lüzingsteinbe, ami a country fesztivál színhelye, és mindig egy meredek szakasz vezet hozzá, mert kb. a tetőn van, így mind2 oldal lefelé megy onnan, és az a szakasz ami a kezdetekkor olyan nehéz volt, most úgy elsuhant percek alatt, hogy nagyon nagy élmény volt, jó nagyot kellett fékeznem hogy be tudjam venni a flasch felé tartó kanyart és ne meinfeldbe menjek, de amúgy király volt, beértem a faluba, elgurultam aházig kb. 30 másodperc alatt, és 9re haza is értem.... beraktam útvolnaltervezőbe, 70 km, barangolással, városnézéssel, kisebb kitérőkkel együtt sztem simán van 75km a mai teljesítményem...asszem az már elég jó kardio edzés..... szó nem érheti a ház elejét :)
Holnap 7kor tekerhetek ki dolgozni.... de legalább a szellemi felfrissülés megvolt...ezután mindig jobban van kedvem dolgozni....
http://www.youtube.com/watch?v=UwKdHGh4bMs&a=GxdCwVVULXej0mk2FDmQ_gYtcoVS7J2F
http://www.youtube.com/watch?v=tluc_Q06n2w&videos=xTpID8Mt6jo
http://www.youtube.com/watch?v=Zi4r_bASQ7E&videos=asy_Qdf_2U0
http://www.youtube.com/watch?v=tjX9uNIgJfg&videos=hlQO5cQzUh4
most nem ugrott be csak a tánc a hóban melódiája a fejembe amikor hazaértem.... de a többi épp aktuálisan tetszik remélem jó aláfestés lesz
nörz ha elektronikára vágysz, a bilinqualnak van pár pörgősebb verziója, de jó úgy lájtosba is sztem ....: )
és egy világjárós-elindítós-kedvcsinálós: http://www.youtube.com/watch?v=GwOFRGYIwnk
az kurwa sütő már megen...... meg ez a kurwa eső....

http://soundcloud.com/mrcrs/dj-e-dd-july-4th-promo-2010-07-04
Szombat van, nagyon vártam már, aludtam is egy nagyot, 9 után keltem fel valamivel... kellett már, viszont azóta is még mindig szakad az eső, tudom hogy a svájciak kemények és fittyet hánynak ilyen dolgokra mint szakadó eső, de nekem kocsi nélkül nem igazán van kedvem nekiindulllni ilyen időben, mivel kocsim nincs a bringa és a gyaloglás nem igazán tünnek vonzó perspektíváknak, vonatozni lehetne esetleg picit távolabb, de ahhoz is legalább Bad Regazig át kéne menni (3km) ami akárhogy is nézem a totális elázással egyenlő.... de mondjuk ha sokáig tart ez így holnap nem fog érdekelni és nekiindulok.... nem érzem jól magam a szobában ülve most, inkább mennék valami érdekes helyre (Zürich alatt nem sokkal elmentünk egy dinoszaurusz múzeum előtt, az itt talált Bronthosaurus és még kitudja milyen dinok csontja vannak kiállítva, sajna picit messze van, de meg akarom nézni, tuti nem egyszerű). 2kor kezdek nekik főzni, de már egy picit sikerült felhúzniuk, ok fel voltam készülve hogy nyilván minden úgy sem lesz itt, de azért az alap dolgok, paprika hagyma, hús megvannak.... úgy ahogy.... a húsnál direkt mutattam hogy rágósabb, főzni való zsírosabb rész kell, erre valami olyan színhús szintűt hozott hogy ha az aminek gondolom kb. 30 perc alatt meg fog főni.... mondjuk ez még a kisebb gond, mutattam képeket 3 féle paprikáról, hogy melyik erős, melyik édes,mindre mondta hogy ok, van ismeri, hoz.... mutatom a hegyes erőst, hátha... mondom erős, és nem pepperoni.... tudja, mutatja a hosszát, meg a vastagságát is....stimmel....erre itt figyel egy doboz pepperoni.... ami meg ugye 1000x erősebb mint egy bácskai....na most 2 bácskait terveztem belefőzni ami a tejfölös habarás meg a több óra főzés alatt kb. csak egy kis plusz háttér ízt adna neki....viszont ha hamarabb elkészül akkor ennyire nem lesz ideje szétfőni sem....úgyhogy egyet mindenképpen megkostolok mennyire csíp, mer tudom hogy érzékenyek az erősre, amúgy se akartam nagyon csípósre csinálni csak amennyire muszáj....
de aztán most ebéd közben, és igazából ez juttatott el az ingerküszöbig elkezdi taglalni a sütőt, hogy milyen fasza és ha abban csinálnám és egy tepsiben sokkal könnyebb és egyszerűbb lenne.... tepsiben....pörköltet....nemábazmeg....
de ez így meg úgy jó, bármit meg lehet benne csinálni és hasonló....király nekem a múltko 45 percem ment el egy 1 percesre tervezett kajamelegítésre....kössz nem kérek belőle.... meg amúgy se pörköltet sütőben.... már végső érvként a kostolást dobtam be, hogy kb. vagy 20x meg fogom kostolni, azért azt sütőben nem lehet...na erre is mondott valamit hogy van rá megoldás.... úgyhogy feladtam, azt mondtam hogy feljövök kicsit hamarabb (mert alapból 4kor akartam kezdeni hogy 6ra meglegyen, de mivel jönnek vendégeig 4kor ezért ő akkor már kint lesz a borospincében) szóval 2kor elkezdünk főzni, felrakom a fazékba a kaját, mondjuk nagy fazékja nincs, szóval még az is kérdés hogy 2 fazékban főzzek, de már arra is gondoltam hogy átmegyek a nagymamához megkérdezni van e nagy fazeka.... ami tekintve ő ért a legkevésbé engem, eleve nem igérkezik könnyűnek) és elkezdünk főzni..... aztán ha látja hogy olyan stádiumban tartok amikor szerinte sütőbe lehet tenni szóljon.... de nem hiszem hogy ilyen lesz..... nem vagyok a konyhai újítások ellenzője, asszem én se a hagyományos úton módon szoktam főzőcskézni, de azért ez így ebben a formában sok volt.... hiába mondtam hogy tortát se lehet főzölapon sütni, meg fagyit csinálni a sütőben...az egy csodasütő..... az egy nagy német LÓFASZ, aminek még a kibaszott digitális menüjét se értem, viszont nem hagyja abba a sípolást az istennek se, és kelthetem fel miatta hp-t éjszaka....vivát svájci űrtechnológia..... egy nagy LÁBAST AKAROK, egy töltöttkáposztafőzőset, vagy csak olyat amivel otthon főzök, és nem kerül többe 3 ropinál, vagy még annyiba sem, szar odaégett az alja, laza a füle, de működik, és már nem egy embert elkápráztattam hogy mit tudok előhúzni belőle.... szóval nem lesz egyszerű, de remélem sikerül..... mentő érvként mondtam hogy van saját tervezésű ételem, ami nem magyar kaja, hanem én találtam ki, sütős, megcsinálom neki legközelebb ha szeretnél, és akkor a sütő sem marad parlagon, beakasztom neki a húsom.....
ilyenkor mindig megerősödik bennem hogy igazából csak mi tudunk főzni magyarok (jó kis rasszista gasztronómia), na jó persze nyilván nem, mindenhol van valami amiért érdemes belekostolni.... de azért a pörköltkészítéssel még nem találkoztam egyenrangú dologgal.....
más:
Tegnap mivel a szakadó esőre tekintettel cimkéztünk hallottam a rádióban a híreket, ok németül, de azért a lényeget úgy is lehet érteni...ungarische-bank-goverment stb... már itt is attól hangos a rádió hogy mennyire balfasz a régiúj kormányunk....vivát fidesz 2-3ad..... nem is megyek bele részletesen, bőven elég index.hu és kuruc.info nyomon követése annak akinek esetleg van ingerenciája a saját országának dolgaival foglalkozni és esetleg még valami tevőleges irányra is hajlik.... ha nem is kapom meg a teljes fizut amit szeretnék akkor is elintézik hogy úgy leesik a forint értéke hogy forintba átszámítva meglesz, aztán persze reálértékne nézve nyilván egy kalap kaka... de nembaj jöjjön az euro, az kell a sok birkának....majd felfogja már hogy miért volt benne a 12 pontban a nemzeti bank...és hogy mit jelent a saját valuta.....
ez alá is van ám zene:
http://www.youtube.com/watch?v=I_YrzpSmF7E
ahol 2 pont között a leghosszabb út az egyenes.....
freitag juli 23
Ma 7.30kor kezdtünk, ez volt kiadva, örültem, viszont 6nál tovább nem tudtam aludni, össze vissza álmodtam minden félét, meg az orrom is bedugult teljesen, aztán 6kor máőr nem feküdtem vissza, inkább neteztem, azért is tudtam kommentelni...
Ma szakadó esőre ébredtem, kezdett is kijönni a borongós hangulat, hogy na basszameg oda a veretlenségem/esőtlenségem/ázatlanságom, és mehetek melózni esőbe.... de szerencsére nem ki mentünk, hanem cimkéztünk a gyártósorral, úgyhoyg elment a nap elég hamar (sajna hp elbaszta az egyik adag cimkéjét, így valszeg én leszek az aki le fogja mosni vagy 20 rekesz bor (kb 300 üveg) cimkéjét..... (0.5ös palackokra 0.75ös cimke került, nyilván a tescoba átcimkéznék egy szaros papírral, de itt azért adnak a küllemre, meg a minőségre, úgyhogy szerintem mind le lesz mosva) ezt leszámítva nem volt gáz, ebédre valami rakott krumpli szerűséget ettünk, eléggé adta, csak az volt a bajom vele hogy ha én főzöm azt a mennyiséget amit 6an ettünk kb. 2 embernek szánom jószívvel.....
de legalább a tegnapi vadragu mindent ütött.... :)
tegnap is és ma is boroztunk, tegnap Markus mutogatta meg az övéit, az egyik svájci kuriózum volt, sajna a hely nevére nem emlékszem, majd Reszi megmondja ha nem felejtem el megkérdezni, a lényeg hogy 1100 méter magasan teremnek a szőlők, szal onnan volt, aztán ittam blauburgunderből készült fehérbort, ami teljesen meglepett, lényegében úgy készül mint a rozé, de még annyi ideig sem hagyják rajta a bogyókat mint a rozénál, hanem rögtön préselik és már megy is a hordóba..... nyári bornak isszak (én még mindig a rozé fröccsre esküszöm nyári italként :) )
A gasztronómiáról annyit hogy holnap én fogok nekik főzni, úgyhogy kapnak egy durva borjúpaprikást nokedlivel (aki eljött a bulimba az avasi borházba, az tudja hogy kb. mit fognak enni :) ) annyi különbséggel hogy bográcsuk nyilván nincs, de még nagy fazekuk sem, úgyhogy sanszos hogy 2 fazékban fogok nekik főzni, de annyi baj legyen.... és ha ez még nem lenne elég leöblíthetik egy somlói galuskával, szintén az általam szervírozott verzióban.... remélem ezután sikerül kitörnöm az ungarisch = gulyás toposzból, és rájönnek arra hogy igazából a világ más tájain max 1-2 jó kaja van / nemzet, de a magyar konyha verhetetlen (aztán meg persze jöhetnek az olaszok :) ) úgyhogy holnap főzés, úgy néz ki esni fog, de én most sem adok az időjárásra, remélem kaja után már jó idő lesz, délelőtt még akarunk Reszivel menni valamerre, este meg ő is jön át kajára, mondtam hogy hiányolja már a magyar kaját, úgyhogy ha nem bánják őt is hívnám, mondták hogy persze, semmi gáz, hívjam.... úgyhogy holnap 7en fogunk enni..... mint a gonoszok :)
aztán a hétvégére meg tervek persze vannak, de lehet olyan spontán lesz mint a múlthét, a lényeg hogy van 2 nap szabad, úgyhogy megint elindulok kicsit kalandozni......
http://www.youtube.com/watch?v=x2JZZMELJ6k&videos=lCzK7TV1V5w
http://www.youtube.com/watch?v=teWYde75TKM&feature=related
jó ebédhez szól a nóta :)
cs
Donnerstag, Juli 22
Tegnap nem írtam, mert romon voltam, egyedül kellett melóznom ami szar, nem szeretek egyedül lenni továbbra sem, company-entertainment-personal stuff az én világom.... még a szőlőben is, rahel csinált nekem tortillát, fincsi volt, igaz már azért egy paprikásra lennék lassan vevő tényleg (még szerencse hogy szombaton én főzök, aztán remélem érezni fogják ahogy árad bennük az energy a kaja után :) ) Ma meg Marcusnak melóztam, szépen ledaráltuk amit kell, aztán ebédkor az asszonya, egy olyan isteni vadragut csinált (ha jól értettem gímszarvas, de az is lehet hogy őzbak, én nem vágom sajna a különbséget, a lényeg hogy hím, és szarva van, de még nem durván....szal abból volt( mindent ütött....még mindig imádom a vadhúst, utánna ittunk pár borából, pl. ami számomra kuriózum volt az a blueburgunderből készült fehérbor, ami úgy készül kb mint a rozé annyi különbséggel hogy még annyi ideig sem hagyják rajta a szőlőszemeket mint a rozénál, hanem préselik és mehet a hordóba, gyakorlatilag színanyag nélkül.... utánna meg még mutatot pár saját kuriózumot.... hát mit mondjak eléggé berugtam, vagyis hát ahhoz képest hogy otthon mit nevezek annak, ez a szalonspicc alsó határa, de legalább van egy kis bizsergős lazulás :) utánna náluk vacsoráztam, holnap meg megyünk ki hpvel, sajna amit tegnap kellett volna befejeznem az nem jött össze, eleve baszott hosszú sorok voltak, és nem is mindig vágtam hogy jó e ahogy csinálom vagy sok, vagy kevés, szal majd holnap kiderül, remélem nem basztam el.... igazából meg már a hétvégét várom de baszott módon, egyre több fiatalt ismerek meg közben ma pl. egy velem egykorú katonával ismerkedtem meg, illetve egy 23 éves kis bauer gyerekkel, marcus fiával.... jó szándékú gyerek, mégha nekem kicsit bugyutának is tünt.... viszont mostmár tényleg szeretnék látni néhány komolyan 25 feletti arcot akiknek kb. hasonló céljai meg vágyai vannak mint nekem, néha a rahelhez beállító 20 éves picsáktól ki van a faszom, ma is pl. ebédidőben gondoltam ledőlök erre épp hogy bealszok valaki úgy elkezdi verni az ajtót, hogy arra riadok, úristen biztos elaldutam, már várnak rám menni kell stb. kimegyek hogy mi a fasz, azt jön fel egy kis hülye suna, nem tudom mit csinált, meg miér, de nem is volt kedvem megkérdezni, csináltam helyette egy kv-t és elkezdtem készülni a munkába.... a mai kajázás, borozás fasza volt, a melóból most kezdtem egy kicsit tele lenni.... a szőlős-permetes-izzadtság szaggal már tele van az orrom, az orrcseppett zabálom mint a hülye, pedig nem akarom csak akkor tolom amikor már se ki se be, és már hapcizok percenként.... de amúgy ma is dícsértek, remélem a holnap megnézett egyedül végzett melómmal sem lesz gond, aztán jöjjön a hétvége, és végre egy strand, már alig várom, azért elég nonszensz hogy már lassan vége júliusnak és még nem voltam strandon.... képeket a héten még nem csináltam, igazából gálya volt keményem....hétvégén ha időm engedi és találok fullos helyet úgy is csinálok megint egy rakással, de mostmár kezd ingerenciám lenni egy fasza bulikára, fiatalokkal, csajokkal, zenével, lazulással meg miegymással.... meglátjuk mi lesz belőle....de találtam más helyet is ami ennek a szöges ellentéte, viszont mivel természet meg valóság, ezért az sem rossz,majd meglátjuk mit ad a lehetőség, addig marad a holnapi meló, meg a szombati főzés, valszeg szombat délelőtt is dolgozok előtte, de addig meg kitudja...lesza ami lesz, ma már markus felesége is mondta, hogy express meg kell tanulnom a deutchot.... igaából rajtam nem múlik, legközelebb úgy jövök ki hogy 10x ennyit tudok, aztán úgyis összejön a tobbi, miattam beszélnének még rendes németet is úgy vágtam le.... én meg nem akarok olyan balfasz lenni hogy kijövök egy német nyelvterületre azt még megszólalni se tudok...(mondjuk ilyen problémám azér nincs 3 szavas mondatokat tudok nekik mondani németül ha muszáj, csak épp nem szeretek 3 szavas mondatokban beszélni, ha egyszer tudom hogy 2 nyelven is meg tudom csillogtatni verbális képességeim :D LOL ) na szal ennyi van, hp-ék most jöttek haza a hegyekből.... rahel barátnői meg folyamatosan viháncolnak amikor meglátnak (ma ebédkor pl. a zuhanyból kifelé kaptak el, és találkoztunk össze.... igazából pár picit méllyebben szántó gondolat elég lenne hogy felkeltse az érdeklődésem, így azonban a jó lenne megfűzni-de jó hogy itt vagy- de jó veled - még mindig itt vagy - menj már innen- tengelyen helyezkednek el.... persze csak elméletben.....
na majd lesz valami......megyek pusztulok az ágyba...... az agyam már így is csak szikrákat küld a testem többi részének, normális utasításra, gondolkodásra képtelen......
imout
http://www.youtube.com/watch?v=KbXjLv4FIXw&videos=1_BjJ9x8cRE
meg nörz kívánságán felbátoroda, itt egy hosszabb zene, ha esetleg többet akartok olvasni, képet nézni, karalábétvajazni......
http://stldude78.podomatic.com/player/web/2010-07-08T22_21_24-07_00
hallgassatok tribált, én is azt teszem épp......
dienstag juli 20.....
Ma kurvakemény meló volt...5kor kellett kibringáznom a hegyre....megvolt az ébresztő lábedzés, ráadásul tök sötét is volt, 6 óráig 1 azaz egy darab autót láttam a messzi úton elhaladni mindössze.... estem keltem azon a rohadt hegyen, mígnem hazajöttem egy hegymászós bakancsért abban már úgy ahogy tudtam haladni.... délben valami gombás-marhahúsos-petrezsejmes ragut ettünk rizzsel, meg persze a szokásos első fogás salátát (salátalevél-szójaszósz-napraforgómag-kukorica). Ezután irtam a bejegyzést és aludtam egyet, ami után már tudtam végre használni valamennyire az agyam.... a kommentezés közben sajna még nem működött eléggé, így azok el is tüntek mint egy szálíg, de mostmár descriptionben, azaz magyarázatban van a kép mellé-alá írva, hogy mi micsoda....ott ahol van értelme, és fontosnak tartottam megjegyezni persze.... Viszont oda is lehet ám kommentet írni, ha valamelyik tetszik, vagy fejtegetésre érdemesnek találtatik.....
ma lelépett Verena meg Hp 2 napra túrázni, Rahel meg én vagyunk itthon, azt hittem a gyerekek is itthon lesznek, de azóta még nem láttam őket, a hangjukat se hallottam, sztem valahol le lettek adva erre az időre.... Holnap 6ra megyek, fekszek is le mingyárt, remélem be tudom fejezni holnap a maradékot....
Holnapután Marcusnak fogok dolgozni, náluk söröztem még anno az első héten, ott ittam az első svájci söröm.... remélem jól kijövünk majd, meg nem kell 3000 méterről letekintenem a sor aljáig.....:P
Ma munka után kb. annyi erőm volt hogy megfürödtem, majd 1 óra makkulás az ágyban száradás és fényképkommentelés címen, majd csináltam vacsit, és átmentem reszihez... és most itt vagyok, elmondhatom fent van mind2 adag kép ami eddig húzodott, leírással....ha kedvet éreztek kommentelni hajrá....
píszendlávendhármoni.....
ui. ma hiányzott először az alföld...meg a kiskunság.... ahogy 50.x estem le azon a köcsög hegyoldalon :P meg mivel az erdő alatt volt fent teljesen ez a szőlő, így már réges rég sütött a nap bad regazba, sőt már fleschben is, amikor én még mindig a hidegben dolgoztam....
csak röviden kint vannak az új képek, kommentek majd este lesznek hozzá
nah, ma 4 órát aludtam, hulla vagyok, eddig ez volt alegkeményebb meló, 100 méter szintkülönbség a sor eleje meg a vége között, és ledaráltam kb. 20 sort....nagyon faszom kivolt, nagyon szidtan a hegyeket....eljutottam a szép alpesi legelőtől az azok a kurva hegyek-ig
Felraktam az eddigi képeket, csak az elejéhez irtam oda hogy mi mi, mert alig tudok ébren maradni, most alszok egyet 2ig....aztán meló, aztán este folytatom a kommentelést....
https://www.photoshop.com/user/tomasexperience
grüetzi
https://www.photoshop.com/user/tomasexperience
montag juli 19
Nah hát ami tegnap óta történt, csapattunk egy laza barbequet ismét, vivát marhahús, szeretem hogy létezel :) dumálgattam rahellel, néha bejön néha még érzem hogy milyen fiatal.... de azért jó hogy valakivel tudok picit mélyebb dumákat is tolni, nem csak a felületes csevejt (nem hazai értelemben, inkább csak úgy hogy nem tudom megcsillogtatni a ciizelláltságom lol :) NA SZÓVAL, néha jobb kicsit jobban belemenni bármilyen nyelven a dolgokba.... tegnap ofkorsz ha már sütögetés akkor már borozás is, ittunk egy kaliforniai cabernet savignot(ez a kedvenc fajtám, de ez volt a leggyengébb eresztés belőle.... alíg éreztem ki azt a kellemes erdei gyümölcs illatot, ami miatt ez és a portugeser mindig jöhetnek.... ott volt persze, de nem is beleszagolgatni kellett, hanem inhalálni, tüdőre vinni és akkor tényleg lehetett érezni, ezen kívül volt egy durvás olasz bor (azonban érdekes volt hogy ott nem dívik kiírni a szőlőfajtát, meg a bor típusát, csak a termelő és a hely szerepelt az üvegen, így nem tudom mit is ittam valójában, az illat alapján azt mondanám hogy ebben is ott volt a cabernet savignon, esetleg egy kis merlo vagy cabernetf frank, esetleg portugeser mellette....de ez csak tipp, és amúgy is általábán azokban a cuveekben amiket itt iszom mindig szerepel egy olyan szőlőfajta amit nem ismerek, nincs hazánkban....) illletve volt még egy fasza spanyol is, és természetesen a flaschi blauburguner...és a továbbiak (végigittam már hanspeter repertoárját....egy 20 éves valami van még amit láttam hogy árul, azt nem ismerem egyedül..... amúgy 110 frank a teljes kollekció, szóval már ennyivfel is beljebb vagyok, igaz 110 frankot inkább kb. 40 üveg prémium kategóriás hazai borra költenék, mint 10 üveg -amúgy teljesen jó- svájcira.... )
Ma 7re mentem dolgozni, kaccsoltunk, ami nem para meló alapból....otthon, de itt a hegyoldalban szemét egy munka, az egyik oldal teraszos, szép járda, kényelmes, max 5 perc alatt végigdarálom a sort, na de a másik, olyan hegyoldal, hogy kb. 2 percenként lecsúszok, középen van egy átjáró ami felvisz a tetejére ahol az út van, és még a lépcső is olyan kibaszott meredek, hogy még ott is botladoztam, szal a másik oldal legalább 20 perc volt.... de azért délután 3 körülre ledaráltam...(amúgy pinot gris volt az amivel így megszenvedtem) aztán jött a rizling szilváni, ami jó volt, mert nem ilyen elrendezéssel lett ülteve, hanem hagyományosan, (tehát baszott nagy lejtő illetve emelkedő a sorokban attól függ honnan nézzük) itt már 2 sort tudtam vinni egyszerre, de az a nemtom kb. 20-30 sor itt, illetve az előtte levő pinot gris jobban kikészített mint a 2 héttel ezelőtti 2250 méteres hegy... ha ma nem cardioztam végig a napot, akkor sosem fogom, ez mindent ütött.... amúgy ebédre megint egy zöldséges kaja volt (itt nem levessel kezdenek, hanem egy nagy tányér salátával....aztán jön a kaja, ami most rizses-répás-paradicsomos-cukkinis-brokkolis izé volt....sztem nevezzük így, valszeg sosem fogok csinálni magamnak :P de kaptam hozzá svájciolaszspanyol szal kitudja milyen fajta "erős pistát " amivel már elfogadható ízre tudtam hozni, persze miután visszamentem dolgozni egy óra múlva éreztem hogy ez egy nagy adag bababüfi maximum nem étel, és már akkor éreztem hogy ha kijön Bambi az erdőből, bárhogy nézhet rám, a nézése max előétel lesz, én meg betolom őt szőrőstül bőrőstül.... de szerencsére a nap végén ismét barbeque (ez ad mindig erőt igazából, így legrosszabb esetben is a 3. napon mindig eszek normális húsokat, és nem igazán van idő legyengülni, csak néha egy kis vegetálás....szó szerint) ma grillezett rákot ettünk, meg kentucky csirkeszárnyat, hozzá a fehér virslit, amit én igazából nem vágok, Reszi úgy utálja már mint a szart, mert náluk kb. az az alap húsétel, én eddig 3x ettem belőle,tartom annyira fantáziaszegény ételnek hogy igazából ne kívánjam meg magamtól, de 1-1 mutatóba, főleg hogyha jól megvan sütve -inkább legyen odaégve mint félig megsülve sztem- jöhet... hozzá egy olasz bort, ami igazából svájci pincészet, de olasz termőterületről származk, meg egy pár flaschi-t, és a szokásos kisüveges svájci sör (jó hely ez a garden amúgy, itt van egy utcával hátrébb...nincs normális füves udvaruk, helyette térköves udvar, kocsibejáró pince, palackozó, raktár és a házak, a garden viszont egy nagy füves placc egy műanyag medencével, sütögető hellyel, kis szőlős lugassal a fejünk felett, és itt is egy szökőkút, ami nagyon adja, mivel belerakjuk a piákat, és faszásan behűti őket) Ma is játszottam a gyerekekkel azt a tolaslabdaszerű izémizét, pici gumilabda, megy egy 5x ös nagyításű pingpong ütőt kell hozzá elképzelni... meg Rahellel is persze... holnap megyek ki egyedül bringával 5re, láttam hol fogok dolgozni....durva lesz, a meló nem lenne az, de megmászni azokat a sorokat, ma is le fogom járni a lábam, mintha a mount everestet venném be, azt csak kaccsolok :P Hp megy permetezni a blauburgunderbe, aztán jön ki, addigra én egy másik szőlőbe fogok áttekerni, és ott folytatom a melót... aztán kaja, utánna ők mennek az asszonnyal a hegyekbe 2 napra... Holnapután Rahel fog nekem főzni, kíváncsi leszek mit dob össze.... azt már kitárgyaltuk azért hogy hús és tésztazabáló vagyok, úgyhogy remélem nem valami rántottjamgyökeret fogok kapni cukkinisalátával nyakönöntve szója szósszal (a szójaszószra amúgy nagyon rá vannak kattanva,nekem annyira nem adja akkor már inkább a svájci erőspista) utánna megint megyek vendégodolgozni, ezúttal marcushoz, akiknél egyszer söröztem még az elején ...kitudja már milyen nap volt.... de a lényeg hogy tegnap is mondták hogy milyen faszán dolgozok, és szívesen támogatnak bármilyen terveben amit kitalálok, csak szoljak előre hogy tudjanak segíteni (pl beszédtéma ez a svájci körút amire Reszi munkájának végeztével készülünk, és hogy hogy lenne fasza, 1-1 nap 4x, vagy 4 egymást követő nap, mit érdemes megnézni, mit kevésbé, hol kéne aludni meg hasonlók-, én mondtam hogy én felverem a sátrat az erdőbe azt csöcs, de mondták hogy olyan nem lehet :D amin én -szokás szerint- csak röhögni tudok.... hogy ne lehetne, max nem szabad, de majd megoldom.... az tuti hogy nem fogok itt kajára meg szállásra 100 frankokat költeni, akkor már inkább egy brutál svájci óra, mint az hogy elszórjam pár nagyvárosban rongyrázás gyanánt.... szóval peregnek az események, de a hét elkezdődött....sajna én vagyok a svájci szúnyogok csemegéje, ha nincs 50 csípés a lábamon akkor egy sem..... Hp 3 napja ígéri hogy hoz egy szúnyogriasztó elektromos bizbazt, de most naponta nem fogom mondani hogy hozzon már, inkább látványosabban vakarom a lábam, hátha leesik neki hogy leapadt a vérplazmakészletem egy jó literrel, és kövér szúnyogok lepik el a várost.....
amúg mivel Jürg -akié a laptop- 2 hétre nyaralni ment, kénytelen voltam feltörni a laptopot és csinálni egy rendszergazda fiókot magaman, mert már a kártya is betelt, és valahova tennem kell a képeket, legszívesebben fel, úgyhogy most nekiesek, aztán max bealszok közben de sztem reggelre fent lesznek, ha bealvósan lesz feltéve akkor csak holnap 6 után írok hozzá kommenteket, hogy mi is az, de azért a blogból remélem így is összerakható...
puszedli
by the way: szombaton magyaros ételeket kapnak tőlem, csinálok nekik is egy borjúpaprikást, ha találok képet egy nokedliszaggatóról és Verena ismeri és van neki akkor nokedlivel, ha nem akkor tésztával, meg mondtam hogy tudom ám hungarian édességet is, szóval még egy somlóit is kapnak, aztán remélem ez az ungarn = goulasch téma egy életre be van fejezve... amúgy se nagy dolog az a gulyásleves, akkor már inkább babgulyás de akkor legalább egy fánk vagy palacsinta utánna (vagy almásrétes :) szeretik az olasz kajákat, úgyhogy remélem ettől még a bugyijuk is nedves lesz....én oda fogom tenni magam az tuti, Rahel lesz a kuktám:)
http://www.youtube.com/watch?v=x7g3YyxKSoo
bringával egy szerpentinen és a svájci sátán stációja
Megbeszéltük Reszivel hogy vasárnap lévén, elmegyünk valamerre. Ötlet egyelőre nem volt (amiket kinéztem hogy majd ha időm engedi megcsinálom az első pár hét alatt, lényegében az első héten le is lett darálva, még jócskán túl is teljesítve....) elmentünk viszont újra Bad Regazba, ugyanis Bad Regaz tetejénél van találkozik a 2 hegy (Taminaschlucht), és ahogy kezdenek összeérni a sziklák egy alagúton keresztül lehet bemenni a hegybe, egy melegvizes forrás van a sziklák találkozásánál, csináltam egy rakás képet, volt hogy odalépett hozzám egy kopasz nagyobbdarab nyaktetkós csávó, és mosolyogva megkérdezte hogy akarok e magamról képet (Reszi nem jött be a végébe, 5 frankot kellett bedobni, hogy átjussunk, igaz láttam 3 élelmes ázsiait, akik 5 frank ellenében egyszerre mentek át a beléptető kapun :) ) Szóval lesz jópár kép onnan is, aztán jött a kemény rész, át akartunk menni a szomszéd hegyre, elősször a patakon kellett valahogy keresztül mennünk, majd a hegy tetejére kellett felmenni, csakhogy bringával voltunk, úgyhogy ezer meg ezer lépcsőn, hegyi ösvényen át, szépen felcipeltük a bringát (vivát aluváz) volt is nagy derültség amikor látták az emberek mire készülünk, nem tudom mennyi időn keresztül tartottunk felfelé biciklivel a hónunk alatt, de saccperkábe olyan másfél óra tuti volt.... Ott végre meglett a kövesút, ahonnan jött a suhanás.... vicces elcsapatni 60-65ös tempoval biciklivel egy 40es tábla mellett :) Csináltam annyi képet, hogy elősször betelt a kártya, aztán az egyesével való törölgetéstől is szerintem (sajna csoportos kijejölést nem találtam, vagy mindent törlök vagy egyesével törlök) hamarabb lemerült mint kellett volna neki. Viszont amit most írok ott még volt benne kraft, megnéztük Pfäfersben a katolikus templomot, elég megabrutál amúgy belűről, viszont ahogy odaértünk ott ült egy alak az ajtó előtt a lépcső tetején, ahogy ráköszöntünk, csak visszamorgott, a kapucnija a fején volt, és szemmel láthatóan teljesen be volt kattanva.... Bementünk a templomba, már épp belemerültem a fotózásba (hatalmas fekete márvány oszlopok, oltárok, freskók, nagyon durva az egész) amikor az emberünk, elkezdte izomból rugni a templom ajtaját, de úgy hogy a csapszegek potyogtak ki az ajtóból (na eddig ez volt az egyetlen élethelyzet amit stresszesnek éltem meg). Elősször nem tudtuk mihez is kezdjünk, aztán úgy voltunk vele inkább kinézünk, aztán max ha ütni kell legalább 2en vagyunk, de a csávó nem volt ott (a bringákat is féltettem, nehogy ez a paraszt elvigye/kilyukassza/összetörje/stb. ) Nah akkor templomba vissza, fényképezés tovább (tényleg überbrutál, 10 perc alatt semmi képpen nem lehet körbenézni, annyi gyönyörű freskó van benne). Egyszercsak mégjobban elkezdte rugni, de mint valami faltörő kos esett neki. Azután oldalról lehett hallani hogy valamit csapkod, már azt hittem az ablak lesz a következő....Visszamentünk az ajtóhoz, kimentünk, a csávó megint sehol (amúgy van róla kép, fel fogom tölteni, amikor fényképeztem a bejáratot, akarva-akaratlanul ő is rajta van) úgy voltam vele lehet inkább a rendőröknek kéne szólni, hogy itt van valami szökött elmebeteg, esetleg egy harcias ateista, vagy valami bekattant sátánista fasz aki bosszút esküdött a Pfäfersi katolikus templom ellen, még arra is gondoltam esetleg a szomszédos korház elmeosztályáról szökött ki.... Jobb híján bementünk a korházba hogy van itt egy örült, szétverte az ajtót (egy csapszeg leesett a lábam elé, úgy nézett ki mint Jézus kezéből a szög, elősször még zsebre is tettem, szerszám nélkül úgyse lehet visszarakni, aztán zavarni kezdett hogy nálam van, mégiscsak templomból nem lopunk, mégha ez aztán elég távol is állt attól, így késöbb -jól megszivatva magunk- visszavittünk hegynek fel persze, plusz 10 perc.... Ott elmentünk a wc-re (amúgy iszonyat mennyi nyilvános wc van itt, full felszerelve, teljesen rendbetartva, olyan mint egy normális otthoni fürdőszoba higéniailag, és még a klotyópapírral sem sóherek, nem úgy mint az egyetemen :P, ja és mindegyik INGYENES, nem büntet meg a rendőr nyilvános brunyálásért alaptalanul, mert itt tényleg elvárható hogy használd a sok klotyesz egyikét...) Szal bemegyünk a wc-be, ott egy bakancs, meg egy póló a sarokban, sztem a csávó is oda bújt be, hát nem volt valami kellemes úgy eldobni azt a sárgát, hogy egy kattant állat van a másik fülkében, előránt egy kést, azt nekünk annyi kb...:P )
Úgyhogy miután odatettem egy látható helyre az oltár oldalánál levő bibliákhoz a szöget, és elvégeztük a kisdolgunk meg is indultunk hazafelé, előtte még egy várban voltunk, ahol sajna épp mielőtt pár mega képet csináltam volna a másik irányban levő kilátásról fogyott ki az aksi, úgyhogy onnantól már nem tudtam rámenni a fasza dolgok megörökítésére, de majd legközelebb onnantól folytatjuk, most töltödik a gép, mingyár indulunk megint barbequezni, direkt kikészítettem a tokajit, hogy na most aztán nem hagyjuk itt... LEsz egy spanyol egy olasz, egy francia, meg a tokaji bor, meg gondolom a többi saját ha még iszunk.... Reggel amúgy volt egy laza kis ajándékélményem :) felmentem megnézzem reggeliznek e már a többiek (tegnap csak a végére értem fel, ma viszont kicsit késöbb túlhamar mentem fel) amikor Rahel jött szembe egy kis bugyiba meg melltartóban.... hát nem gyenge csaj :) már tegnap is bejött a kis miniszoknyájába a kis izmos vékony lábaival.... és legalább fullosan beszél angolul, úgyhogy kiváncsi leszek mit hoz a mai este.... :) Megyek is öltözök, indulunk mingyár....
Már csak Jürg jöjjön valamikor amikor lazulunk, hogy végre felrakhassam a képeket (mostmár 1000nél járok :P )
na pusza
a mai élmény zenéje :
http://www.youtube.com/watch?v=I_W_Xgt7QDw
ui: itt merült le az aksi: http://www.panoramio.com/photo/36109285
szösszenet mielőtt lelépek
Itt járt Reszi 11kor, hogy mingyár végez és mehetünk valamerre.... na most sztem megint kapott valami extra melót, mert még mindig nincs itt, úgyhogy én elkezdtem olvasgatni....
ez az egyik kedvenc blogom, és ez az írás, én feküdtem rajta (amúgy is kurva jó stílusa van a csajnak, meg kb. akkora gasztronómia fan, mint én)
http://malackaraj.blog.hu/2010/07/16/nyaralok_esznek_majd_anna_ad_valami_fasza_cimet_izzadok_mint_a_lo_faszom
sztem kb. mindenki ismeri ezeket a típusokat....
én is kb. emiatt rühellem a szendvicset :) és mindig a helyi kaja megy (most pl. zöldséges benne volt, asszem padlizsán volt benne, de nem vagyok benne biztos, a húsról hamarabb mondom meg hogy milyen állat melyik része :)
asszem én az 5. típus vagyok, azzal a különbséggel hogy keresem a vendégszerető, nem agyonárazott, de fasza alapanyagokat, és jóféle porciókat kiszolgáló helyeket :)
mit nekem gundel étterem 80 ezeré......